A DO Színház 1987-ben alakult, színházi iskolaként, Jevgenyij Kozlov vezetésével. Az iskola alapelveit az egyéni érzéki tapasztalatok, paraszínházi kísérletek eredményei, a mozgás- és tánclégzés kultúrája adták, és átvett néhány elemet Antonin Artaud és Gordon Craig „kegyetlen színházából” is.

A legnagyobb vonzóerőt számunkra az életben tabunak számító ideák jelentették: legyőzni az emberi tehetetlenséget, megismerni a most létező és a régi rituális tradíciók, karneválok, misztériumok művészetét.

Csoportunknak fennállása alatt sikerült kisebb és nagyobb terekben megvalósítania terveit Jelenleg öt színész, három muzsikus, egy technikus és a manager dolgozik a csoportban. A csoport fotósa Vyacheslav Alferov. A „Fotográfiák tánca” című mozgó bemutatója mindig megelőzi a csoport performance-át

Kezdettől fogva megpróbáltuk elkerülni a következő szavakat: színész, színjáték, színház. Mindennél fontosabb volt az, hogy mi létezünk: létezünk biológiailag, fizikailag és metafizikailag…

Megpróbáltuk megkeresni azt a közösségi formát, amely megengedi, hogy az életünk kreatív legyen.

Most úgy szemléljük magunkat, mintha életünknek és munkánknak nem lennének gyökerei a múltban. Ez egyesíti egy gyermek tágra nyitott, környezetét vizsgáló szemeit, és egy hal elképesztő képességét, ahogyan párhuzamosan tudatában van az élet mindkét oldalának.

Hála ennek a földi víziónak, a Föld önmaga mozog tovább puhán és egyenletesen, mint egy futó zsiráf, és a körülöttünk játszódó események mindegyikének megvan a maga története.

A tánc, amely egyidőben vázlat és rituálé, rádöbbent a távolságra, amely elválaszt minket saját magunktól. Megmutatja a gondolatok alvajárását és bármely érzés illuzórikusságát. Lehetővé teszi, hogy egyensúlyozzunk a valós élet és az élet alvajárása között, s ez azzal a tisztelettel tölt el minket, amit gyakran tapasztalunk idős emberek vagy a halál közelében.

Nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget a szavaknak: hiányuk lehetővé teszi, hogy szabadon lélegezzünk. Fontosabbak számunkra egy hang vagy egy mozdulat kezdetei, mozdulatlanság, egy öregember suttogása, egy gyermek nevetése, az őszi levelek suhogása.

Nagyra értékeljük az Ókor könyveit, az álmok realitását és a benyomás spontaneitását.

Nem vagyunk bizonyosak semmiben, de a táncminden nap összehoz minket.

A nyílt térben játszódó előadások mindig különös érdeklődést váltanak ki. 100

Az utca hangjai, ahol nincsenek meg a színház tipikus korlátai, nincsenek határok a táncos és az őt körülvevő világ között, ahol a nézők nem csupán passzív szemlélődők, az auditórium konvencionális jellegével: ezek adják meg az előadás spirituális jellegét. Ebben a színházi atmoszférában, - ahol mindenki a számára kijelölt részt játsza el –, oldottnak, felszabadultnak érezzük magunkat. Az a pozíció, ahogyan az ember áll – részek tánca. A helyén állva minden néző csatlakozik a tánchoz, elfelejtve saját játékának szavait.

Kísérleteink nem korlátozott utcai show-k, a tér speciális elrendezését igénylik. Az előadás együtt él a tér kompozíciójával, architektúrájával, sötétségével – mindezek együtt hoznak létre egy a valóságtól elrugaszkodó, meseszerű világot egy teljesen hétköznapi környezetben. Az általunk így használt tér lehet egy utca, park, város, tér, egy elhagyatott épület. Ez a fajta térérzékelés az alapgondolat szabadtéri előadásainknak.

Érdeklődünk olyan megoldások iránt, amelyek egyesítenek különböző művészeteket (zene, festészet, fotó, színház, tánc), valamint olyan előadások iránt, amelyek egyesítenek különböző színházi megközelítéseket, módszereket. Ezek az előadások új csatornákat nyitnak meg a művészetben, és gazdagítják minden színházi csoport tudását.

A Do Színház Tánc munkacsoportja arra összpontosítja munkálatait, hogy kifejlessze azt a mozgás, a levegővétel és a hang segítségével. A szabadság eszméje ebben az esetben mint életforma, érzéki gondolat jelenik meg.

A munkacsoport programja magában foglal egy speciális testi munkát, ami egyfajta rituális kommunikációt jelent az előadás és saját teste között. A gyakorlatok lehetővé teszik a bejutást az egyén életének titkos rekeszeibe, olyan óriási területeket tárva fel, amiket az egyén nemlétezőnek gondolt. Ez adja meg a lehetőséget tánc közben, hogy elmerüljünk az emlékezés és asszociációk áradatába, belecsússzunk az álmok és illúziók világába, hogy megtapasztaljuk a létezést egy faként, tóként, hegyként vagy más létezőként, amelyek érzékelésének általában nincs helye az ember mindennapi gondolkodásában.

Az órák angolul, németül és franciául is folyhatnak. Zenei kíséret segíti az elmerülést a gyakorlatokban.