A DO Színház 1987-ben alakult,
színházi iskolaként, Jevgenyij Kozlov vezetésével. Az iskola alapelveit az
egyéni érzéki tapasztalatok, paraszínházi kísérletek eredményei, a mozgás- és
tánclégzés kultúrája adták, és átvett néhány elemet Antonin Artaud és Gordon
Craig „kegyetlen színházából” is.
A legnagyobb vonzóerőt számunkra
az életben tabunak számító ideák jelentették: legyőzni az emberi
tehetetlenséget, megismerni a most létező és a régi rituális tradíciók,
karneválok, misztériumok művészetét.
Csoportunknak fennállása alatt
sikerült kisebb és nagyobb terekben megvalósítania terveit Jelenleg öt színész,
három muzsikus, egy technikus és a manager dolgozik a csoportban. A csoport
fotósa Vyacheslav Alferov. A „Fotográfiák tánca” című mozgó bemutatója mindig
megelőzi a csoport performance-át
Kezdettől fogva megpróbáltuk
elkerülni a következő szavakat: színész, színjáték, színház. Mindennél
fontosabb volt az, hogy mi létezünk: létezünk biológiailag, fizikailag és
metafizikailag…
Megpróbáltuk megkeresni azt a
közösségi formát, amely megengedi, hogy az életünk kreatív legyen.
Most úgy szemléljük magunkat,
mintha életünknek és munkánknak nem lennének gyökerei a múltban. Ez egyesíti
egy gyermek tágra nyitott, környezetét vizsgáló szemeit, és egy hal elképesztő
képességét, ahogyan párhuzamosan tudatában van az élet mindkét oldalának.
Hála ennek a földi víziónak, a
Föld önmaga mozog tovább puhán és egyenletesen, mint egy futó zsiráf, és a
körülöttünk játszódó események mindegyikének megvan a maga története.
A tánc, amely egyidőben vázlat és
rituálé, rádöbbent a távolságra, amely elválaszt minket saját magunktól.
Megmutatja a gondolatok alvajárását és bármely érzés illuzórikusságát. Lehetővé
teszi, hogy egyensúlyozzunk a valós élet és az élet alvajárása között, s ez
azzal a tisztelettel tölt el minket, amit gyakran tapasztalunk idős emberek
vagy a halál közelében.
Nem tulajdonítunk különösebb
jelentőséget a szavaknak: hiányuk lehetővé teszi, hogy szabadon lélegezzünk.
Fontosabbak számunkra egy hang vagy egy mozdulat kezdetei, mozdulatlanság, egy
öregember suttogása, egy gyermek nevetése, az őszi levelek suhogása.
Nagyra értékeljük az Ókor
könyveit, az álmok realitását és a benyomás spontaneitását.
Nem vagyunk bizonyosak semmiben,
de a táncminden nap összehoz minket.
A nyílt térben játszódó előadások
mindig különös érdeklődést váltanak ki. 100
Az utca hangjai, ahol nincsenek
meg a színház tipikus korlátai, nincsenek határok a táncos és az őt körülvevő
világ között, ahol a nézők nem csupán passzív szemlélődők, az auditórium
konvencionális jellegével: ezek adják meg az előadás spirituális jellegét.
Ebben a színházi atmoszférában, - ahol mindenki a számára kijelölt részt játsza
el –, oldottnak, felszabadultnak érezzük magunkat. Az a pozíció, ahogyan az
ember áll – részek tánca. A helyén állva minden néző csatlakozik a tánchoz,
elfelejtve saját játékának szavait.
Kísérleteink nem korlátozott
utcai show-k, a tér speciális elrendezését igénylik. Az előadás együtt él a tér
kompozíciójával, architektúrájával, sötétségével – mindezek együtt hoznak létre
egy a valóságtól elrugaszkodó, meseszerű világot egy teljesen hétköznapi
környezetben. Az általunk így használt tér lehet egy utca, park, város, tér,
egy elhagyatott épület. Ez a fajta térérzékelés az alapgondolat szabadtéri
előadásainknak.
Érdeklődünk olyan megoldások iránt,
amelyek egyesítenek különböző művészeteket (zene, festészet, fotó, színház,
tánc), valamint olyan előadások iránt, amelyek egyesítenek különböző színházi
megközelítéseket, módszereket. Ezek az előadások új csatornákat nyitnak meg a
művészetben, és gazdagítják minden színházi csoport tudását.
A Do Színház Tánc munkacsoportja
arra összpontosítja munkálatait, hogy kifejlessze azt a mozgás, a levegővétel
és a hang segítségével. A szabadság eszméje ebben az esetben mint életforma,
érzéki gondolat jelenik meg.
A munkacsoport programja magában
foglal egy speciális testi munkát, ami egyfajta rituális kommunikációt jelent
az előadás és saját teste között. A gyakorlatok lehetővé teszik a bejutást az
egyén életének titkos rekeszeibe, olyan óriási területeket tárva fel, amiket az
egyén nemlétezőnek gondolt. Ez adja meg a lehetőséget tánc közben, hogy
elmerüljünk az emlékezés és asszociációk áradatába, belecsússzunk az álmok és
illúziók világába, hogy megtapasztaljuk a létezést egy faként, tóként, hegyként
vagy más létezőként, amelyek érzékelésének általában nincs helye az ember
mindennapi gondolkodásában.
Az órák angolul, németül és
franciául is folyhatnak. Zenei kíséret segíti az elmerülést a gyakorlatokban.
|