1987-ben alakult meg annak a csoportnak a magva, amely ma is az AIOWA-t képezi. Tagjainak többsége a szabadkai Népszínház társulatának tagja, igazgatójuk Ljubisa Ristic. Az AIOWA célja már megalakulásának pillanatában túlmutatott, vagy legalábbis túl kívánt mutatni a csak színházi kifejezésmódon. Sokkal inkább mint ötvözetet tekintette a színházi munkák, minden művészet szinkretizmusának, együttlétezésének, ezért is szorgalmazták több műhely beindulását, de ezek közül komolyabb sikereket csak az AIOWA Music seclion érte el.

Indulásukkor a még középiskolás aiowások azzal hívták fel magukra a vajdasági magyar színházi éle figyelmét, hogy a maguk írta és rendezte darabokban nyíltan vállalták, tudatosan hangsúlyozták világunk, jelenvalóságunk durvaságait. Itt következhetne számtalan idézet a kritikákból, amelyek egyetértenek abban, hogy az AIOWA nyers őszintesége, előadásuk – és itt elsősorban a Harmatra gondolnak, amely belrádi 24. BRAMS-on (Alternatív, és Kisszínpadok Belgrádi Fesztiválja) elnyerte a legjobb darab díját – rituális szimbolikus célzásai olyan fiatalokra mutatnak, akik – föltéve, ha együtt maradnak – sok meglepetést tartogatnak úgy a profi, mint az amatőr színházak számára. A csoport egyik fő értékének tartják a kritikák, hogy a színészek, játékosok, a csoport tagjai maximálisan alárendelik magukat az elképzelésnek, az üzenet közvetítésének, a világról alkotott véleményüknek az Urbán András rendező látta képzeletvilágban, vagyis az előadásban való kimondásának. Az előadás folyamán keletkező kondenzált izgalom a darab része, de meggátolhatja a néző a visszacsatolásban, ha arra ugyan szükség van. […]

LOVAS ILDIKÓ