1987-ben alakult meg annak a
csoportnak a magva, amely ma is az AIOWA-t képezi. Tagjainak többsége a
szabadkai Népszínház társulatának tagja, igazgatójuk Ljubisa Ristic. Az
AIOWA célja már megalakulásának pillanatában túlmutatott, vagy
legalábbis túl kívánt mutatni a csak színházi kifejezésmódon. Sokkal
inkább mint ötvözetet tekintette a színházi munkák, minden művészet
szinkretizmusának, együttlétezésének, ezért is szorgalmazták több
műhely beindulását, de ezek közül komolyabb sikereket csak az AIOWA
Music seclion érte el.
Indulásukkor a még középiskolás aiowások azzal hívták fel magukra a
vajdasági magyar színházi éle figyelmét, hogy a maguk írta és rendezte
darabokban nyíltan vállalták, tudatosan hangsúlyozták világunk,
jelenvalóságunk durvaságait. Itt következhetne számtalan idézet a
kritikákból, amelyek egyetértenek abban, hogy az AIOWA nyers
őszintesége, előadásuk – és itt elsősorban a Harmatra gondolnak, amely
belrádi 24. BRAMS-on (Alternatív, és Kisszínpadok Belgrádi Fesztiválja)
elnyerte a legjobb darab díját – rituális szimbolikus célzásai olyan
fiatalokra mutatnak, akik – föltéve, ha együtt maradnak – sok
meglepetést tartogatnak úgy a profi, mint az amatőr színházak számára.
A csoport egyik fő értékének tartják a kritikák, hogy a színészek,
játékosok, a csoport tagjai maximálisan alárendelik magukat az
elképzelésnek, az üzenet közvetítésének, a világról alkotott
véleményüknek az Urbán András rendező látta képzeletvilágban, vagyis az
előadásban való kimondásának. Az előadás folyamán keletkező kondenzált
izgalom a darab része, de meggátolhatja a néző a visszacsatolásban, ha
arra ugyan szükség van. […]
LOVAS ILDIKÓ
„És előjőve egy másik, veres ló,
és aki azon ülve, megadatik annak,
hogy a békességet elvegye a földről,
és, hogy az emberek egymást öljék,
és adatik annak egy nagy kard.”
|