Szürreális vízió. Egy szimbólummá vált mítosz XX. század végi öntetben. Egy bonyolult történet. Eltűnni, gyorsan eltűnni, gyorsan eltűnni. Csendben.

“Holnapra talán fölfal a tegnap
Véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból
Mindenki sózza be az orra hegyét
Mindenki kattantsa be esze fölött a reteszeket
A padlón sárga tócsákban foszforeszkálnak az emlékeink
Az ember elhagyja csikófogait és néz a semmibe, ahol az élet beleharap a saját farkába
Minden jó ember sorsába belepottyan legalább egy krokodilus”
KASSÁK

Az Andaxinház 1990-ben alakult.
A társulat alapítói Zsalakovics Anikó és Geltz Péter egy olyan színházi formanyelvet kíséreltek megteremteni, amit gesztusszínháznak neveztek el. A cselekvés és a gondolat egymásból fakad, egymást ösztönzik. Öntörvényű találkozásuk térben és időben gesztusértékűvé válik. Ez jelenti azt a stílust, amibe a színház lehetőségeit társítják a költészet, a zene, a képzőművészet vagy éppen a film hatásával. Darabjaik dramaturgiája rendhagyó, hangulatos és érzetek füzére komponált képekbe sűrítve, melyek között szoros gondolati összefüggések fedezhetők fel. Előadásaik mindennapos közérzeteik, spontán megérzéseik hordozói, melankóliával, iróniával átitatva.

“Az ANDAXINHÁZ előadásai egy szétdarabolódott táncszínházi nyelvhez szétszedett verbális idézeteket és illogikus mozgássorozatokat illesztenek. Az így születő hangsúlyos pillanatok felerősítik a színen lévő szereplők közti viszonyokat, felértékelik a megállított mozdulatok metakommunikatív szerepét, gesztusértékét. A koreografált táncos részeket állandóan irónikus akciósorok, groteszk gesztusok szakítják meg.
Képeket rögzít az emlékezet az Andaxinház előadásaiból. Érzéki helyzeteket, jelképes értelmű pózokat.
A gesztusszínház nem ábrázol, hanem felidéz és értelmez.
Az Andaxinház bemutatói kaotikus világállapotokra utalnak, de a groteszk gesztusok, melyek szüntelenül hangsúlyos pillanatokat teremtenek, azt az igényt is jelzik, hogy az individuum mindenképpen igyekszik megőrizni szellemi értelmű autonomitását”