Szürreális vízió. Egy szimbólummá
vált mítosz XX. század végi öntetben. Egy bonyolult történet. Eltűnni,
gyorsan eltűnni, gyorsan eltűnni. Csendben.
“Holnapra talán fölfal a tegnap
Véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból
Mindenki sózza be az orra hegyét
Mindenki kattantsa be esze fölött a reteszeket
A padlón sárga tócsákban foszforeszkálnak az emlékeink
Az ember elhagyja csikófogait és néz a semmibe, ahol az élet beleharap a saját farkába
Minden jó ember sorsába belepottyan legalább egy krokodilus”
KASSÁK
Az Andaxinház 1990-ben alakult.
A társulat alapítói Zsalakovics Anikó és Geltz Péter egy olyan színházi
formanyelvet kíséreltek megteremteni, amit gesztusszínháznak neveztek
el. A cselekvés és a gondolat egymásból fakad, egymást ösztönzik.
Öntörvényű találkozásuk térben és időben gesztusértékűvé válik. Ez
jelenti azt a stílust, amibe a színház lehetőségeit társítják a
költészet, a zene, a képzőművészet vagy éppen a film hatásával.
Darabjaik dramaturgiája rendhagyó, hangulatos és érzetek füzére
komponált képekbe sűrítve, melyek között szoros gondolati összefüggések
fedezhetők fel. Előadásaik mindennapos közérzeteik, spontán megérzéseik
hordozói, melankóliával, iróniával átitatva.
“Az ANDAXINHÁZ előadásai egy szétdarabolódott táncszínházi nyelvhez
szétszedett verbális idézeteket és illogikus mozgássorozatokat
illesztenek. Az így születő hangsúlyos pillanatok felerősítik a színen
lévő szereplők közti viszonyokat, felértékelik a megállított mozdulatok
metakommunikatív szerepét, gesztusértékét. A koreografált táncos
részeket állandóan irónikus akciósorok, groteszk gesztusok szakítják
meg.
Képeket rögzít az emlékezet az Andaxinház előadásaiból. Érzéki helyzeteket, jelképes értelmű pózokat.
A gesztusszínház nem ábrázol, hanem felidéz és értelmez.
Az Andaxinház bemutatói kaotikus világállapotokra utalnak, de a
groteszk gesztusok, melyek szüntelenül hangsúlyos pillanatokat
teremtenek, azt az igényt is jelzik, hogy az individuum mindenképpen
igyekszik megőrizni szellemi értelmű autonomitását”
SÁNDOR L. ISTVÁN