A század végén izgatottan visszatérünk ismét az “Új Kor” és az “Új Ember” álmához…
Olyan időket élünk, mikor úgy tűnik, hogy az “ember” még messzire van attól a lehetőségtől, hogy ember legyen…
[…] a művészi kiáltás újbóli megszületése az életnek és néhány ember
hatalmas energiájának a jele, azoké, akik az idő dacára igazul
szeretnek. Az idők és körülmények “dacára” az új életet jelképezik.
Az előadás a mi zarándoklatunk, […] mely a legkézzelfoghatóbb
hozzájárulás a művészi szenvedélyhez és a teremtő emberbe vetett hithez.
Ez az egyik […] grádics az Univerzum hierarchiájában, s talán éppen az,
amelyik a legközelebb van az angyalokhoz. “A Zenitizmus azoknak a
balkáni angyaloknak a mozgalma, akik olyanok, mint én” (Brandko Ve
Poljanski). A “Zenit” elkészítése és a századelőhöz, e tájak
avantgárdjának kezdeteihez való visszatérés mind a folytonosság
megteremtését szolgálja művészi elődeinkkel…
“A Zenitizmus a jövőben sokszor felmutatott tükör marad – a következő,
még meg nem született generációk számára, mely tűzben és vérben
fogannak. Mert magukat nem lelik majd, de bennünket megtalálnak.
Hosszan és reménytelenül keresik magukat, és megint csak minket
találnak” – írja Ljubomir Micic 1923-ban…
És ez a “mi” (ahogyan Micic mondja) vagy “ők” – ezek a húszas és
harmincas évek avantgárd magazin első számát 1921 február 21-én adták
ki Zágrábban, a szerkeztő Ljubonir Micic volt…
[…] “Szenvedő generációnk megsemmisül. Eltiporták és tönkretették. A
háború vörös fúriája bűvös karmaival sírt ásott valamennyiőnknek…”
[…] A következő dolgoztak a “Zenit”-nek: Poljanski, Goll, Tokin,
Aleksic, Archipenkó, Chagall, Cernigoj, Terk Delanuay, Kandinsky,
Lissitzsky, Meyer, Moholy Nagy, Petrov, Doesburg…
[…] Az utolsó számot (43. sz.) 1926 decemberében adták ki. Betiltották…
|