A század végén izgatottan visszatérünk ismét az “Új Kor” és az “Új Ember” álmához…
Olyan időket élünk, mikor úgy tűnik, hogy az “ember” még messzire van attól a lehetőségtől, hogy ember legyen…

[…] a művészi kiáltás újbóli megszületése az életnek és néhány ember hatalmas energiájának a jele, azoké, akik az idő dacára igazul szeretnek. Az idők és körülmények “dacára” az új életet jelképezik.

Az előadás a mi zarándoklatunk, […] mely a legkézzelfoghatóbb hozzájárulás a művészi szenvedélyhez és a teremtő emberbe vetett hithez.

Ez az egyik […] grádics az Univerzum hierarchiájában, s talán éppen az, amelyik a legközelebb van az angyalokhoz. “A Zenitizmus azoknak a balkáni angyaloknak a mozgalma, akik olyanok, mint én” (Brandko Ve Poljanski). A “Zenit” elkészítése és a századelőhöz, e tájak avantgárdjának kezdeteihez való visszatérés mind a folytonosság megteremtését szolgálja művészi elődeinkkel…

“A Zenitizmus a jövőben sokszor felmutatott tükör marad – a következő, még meg nem született generációk számára, mely tűzben és vérben fogannak. Mert magukat nem lelik majd, de bennünket megtalálnak. Hosszan és reménytelenül keresik magukat, és megint csak minket találnak” – írja Ljubomir Micic 1923-ban…
És ez a “mi” (ahogyan Micic mondja) vagy “ők” – ezek a húszas és harmincas évek avantgárd magazin első számát 1921 február 21-én adták ki Zágrábban, a szerkeztő Ljubonir Micic volt…
[…] “Szenvedő generációnk megsemmisül. Eltiporták és tönkretették. A háború vörös fúriája bűvös karmaival sírt ásott valamennyiőnknek…”
[…] A következő dolgoztak a “Zenit”-nek: Poljanski, Goll, Tokin, Aleksic, Archipenkó, Chagall, Cernigoj, Terk Delanuay, Kandinsky, Lissitzsky, Meyer, Moholy Nagy, Petrov, Doesburg…
[…] Az utolsó számot (43. sz.) 1926 decemberében adták ki. Betiltották…