Apámmal álmodtam. Halott Apám haragosan szól hozzám, meg akar ölni. Nem tudom, a feudisták miféle ótestamentum Ödipusz-komplexust olvasnának ki ebből az álomból? Értelme egyszerű: hazámmal álmodom, hazám az apám, meg akar ölni.
János Bevallja, hogy az iskolában már napok óta nem megy közös ebédre; az üres osztályban marad, ott rágcsálja a tízórairól maradt kenyerét, mert szégyelli nyelvi nyomorékságát, ebéd közben, a fesztelenül beszélgető olasz gyerekek között. De ez szomorú magány most már életünk végéig valamennyiünk sorsa, akik eljöttünk hazulról. Legfeljebb társalogni tanulunk meg, beszélni többé soha.

Az ember nemcsak végig-cselekszi, végig-beszéli és végig-hallgatja az életet, hanem végig-álmodja is. Mindennek alján gomolyog az álom. S ez éppen úgy “élet”, mint a cselekvő, a beszélő, a hallgató valóság.

Mint az egerek. Mint a madarak. Rágcsálva, pislogva a fényben, csiripelve. Úgy élnek az emberek itt. Úgy élünk mi is itt. Ez nem a legrosszabb. Talán nem is “reménytelen”. A létezésnek itt nem az a célja, hogy “reményteljes” legyen. Csak az, hogy legyen.

Az életbe, mint az irodalomban, minden a “hogyan”-on múlik. Végül is, nagy különbség, valaki megiszik-e egy csésze kamillateát, vagy beöntés alakjában juttatják el ugyanezt a folyadékot az emberi szervezetbe? A folyadék ugyanaz, az emberi szervezet is azonos – de az érzés a kétféle eljárás során merőben más.

Ha elmegyek erről a földrészről, Európa nagyon hiányzik majd. De Európa már itt Európában is hiányzott.

Március idusa: Csak egyféle “szabadság” van: az alkotó ember akarata, amikor munkája fölé hajol.

Minden reggel ébredés után, első pillantás a nagy térképre, melyet a heverővel szemben a falra szögeztem: “Large Print Map of Europe”. És este elalvás előtt, ugyanez a látomás. És nincs “európai honvágyam”. De a zenész még ezt mondotta: “A nap itt azzal telik el, hogy az ember nincs Európában.”.

Az emigráns, aki a “hazamenésre” gondol: nem igazi emigráns. Haza menni lehet, de csak úgy, mint Ulysses: meghalni.