Wegajty Színház

A Wegajty Színház 1986-ban alakult, jelenleg tíz fõs társulattal rendelkezik. Tagjai: Katarzyna Bartoszewicz, Monika Pasnik-Petryczenko, Sergij Petryczenko, Gregorz Podbieglowski, Maria Nelia Lubiancewa, Malgorzata Dzygadlo-Niklaus, Wolfgang Niklaus, Erdmute Sobaszek, Joanna Wichowska és Waclaw Sobaszek, a színház mûvészeti vezetõje.

A társulat számos lengyel és nemzetközi fesztiválon vett részt. 1991-ben sikert ért el a „Vincenz történetei”-vel, amely darabot az Európai Biztonság és Együttmûködés Konferencia keretében mutattak be Krakkóban. 1993-ban a cieszyni „A határon” nemzetközi fesztiválon elnyerte a fõdíjat a „Szálló az Örök Nyugalomhoz” címû elõadásával.

A társulat célja: élõ hagyományra épülõ elõadások létrehozása. A társulatot „Wegajty Vidéki Színház”-nak is szokták nevezni, hiszen elsõsorban vidéki közösségekben, falvakban dolgoznak. A társulat neve is az Olsztyn melletti falura, Wegajtyra utal, ahol letelepedett tíz lengyel mûvész és színházat alapított. A csoport életre hívója Waclaw Sobaszek, aki mint fiatal mûvészettörténész részt vett Grotowski „Special Project” elnevezésû kezdeményezésében. A Grotowskival való együttmûködés döntõ jelentõségû volt Sobaszek pályáján – olyan fordulópont, mely megérlelte egy saját mûhely, színház alakításának gondolatát.
A mûvészek új kulturális impulzusokat kívánnak átadni a vidéki közösségeknek, a tömegkultúra romboló hatásait ellensúlyozandó. A társulat munkájával a modern kultúra etnikai gyökereit szeretné feltárni, és bemutatni azt a nagyközönségnek. A színház elõadásaival és színházi szemináriumaival, szesszióival nem csupán mûvészi, de oktatói tevékenységet is vállal. A társulat vezetõje, Waclaw Sobaszek és mûvésztársai olyan színház létrehozásán fáradoznak, mely nem csupán koncepciójában, de természeténél fogva is szervesen beépül a falu életébe, természeti környezetébe, a négy évszak által meghatározott életritmusába, hagyományaiba, mítikus múltjába.

A Canterbury mesék bemutatója 1995 november 17-én volt Wegajtyban. Az elõadás Cheucer mûvének néhány részletére épül, „A lovag meséje”, a mû elsõ története kerül a középpontba. A szín üres, a játék él. A szöveg segíti ezt az elõadásmódot, hiszen a XVI. század még az élõszóban terjedõ irodalom korszaka volt. Az elõadás tehát az elbeszélés köré szervezõdik, mégsem pusztán szövegmondás. A színészek expresszív játékstílusának, a gyönyörû dalbetéteknek köszönhetõen õsi, mégis mainak ható, gyökereinket kutató, élõ elõadás részesei lehetünk.