Beszélgetés Denis Matte-al, a szegedi Alliance Française vezetőjével
Tudomásom szerint Ön évek óta hathatós
segítséget nyújt a szegedi MASZK Egyesületnek, főképpen a Thealter
fesztiválok szervezésében. Mi motiválja Önt, hogy segítséget nyújtson?
Először 1995-ben, éppen a Thealter fesztivál során – pontosabban – az
Ache Színház kapcsán találkoztunk. Úgy hozta a sors, hogy az Alliance
Française új helyre költözött, véletlenül éppen a MASZK szomszédságába.
Megismerkedtem Fábián Zsolttal és Balog Józsival, akik meghívtak az
Ache előadására, ami nekem borzasztóan tetszett. Később
összebarátkoztunk és számos közös dologban vettünk részt, mivel
egyébként is igen hasonló dolgokat csinálunk. A MASZK Egyesület,
véleményem szerint igen kiváló alternatív kiegészítője a város
kulturális életének. Az Alliance Française hasonló szerepet tölt be,
bár jóval szűkebb területen, a francia kultúra terjesztésében. Ha
alkalom adódik nagyon szívesen működünk együtt különböző színházi
előadások, koncertek és kiállítások szervezésében. Nagyon szeretem az
alternatív színházat, mert segít az általánosan elfogadott,
meggörcsösödött sablonok leküzdésében. Idén a Fesztiválnak nyújtott
segítség abban nyilvánul meg, hogy az egyesület rendelkezésére
bocsátottam az Alliance Française épületét, hogy ott fesztiválközpont
létesülhessen. Reményeim szerint jövőre a közös szervezésben is
együttműködhetünk. Múlt héten az Avignoni Fesztiválon jártam, és számos
olyan produkciót láttam, melyek remekül beleillenének a Thealter
arculatába. Korábban úgy gondoltuk, hogy nem érdemes nyáron programokat
szervezni, a városban ugyanis igen lelassul a kulturális és egyetemi
élet. Ez a szemléletünk mára megváltozott, mert végül is a francia
kultúra nemcsak a francia nyelv. A darabban, amit tegnap láttam, alig
volt pár szó, mégis igazi színház volt Ezentúl ilyen programok
szervezésében is részt szeretnénk venni.
Mi a véleménye az idei fesztiválról? Mit sikerült megnézni?

Még
csak a második napon tartunk, idáig három dolgot sikerült megnéznem, a
Tin-Tin Triót, az Artust és Kása Béla kiállítását a Zsinagógában. A
Metanoia előadását sajnos még nem láttam, pedig nagyon várom. Viszont a
fesztivál vasárnapig tart és igyekszem minél több eseményre eljutni. A
Thealterben egyébként azt szeretem, hogy a fesztivál szervezői,
résztvevői és a közönség egyáltalán nem különülnek el egymástól. Végül
is sok ember együtt csinál egy fesztivált. Ez nagyon jó dolog. Ebben
különbözik más fesztiváloktól és színházaktól, ahol ezeket a tényezőket
mély árok választja el egymástól. Remélem ez a későbbikben sem változik
meg, a nézők továbbra is a fesztivál szerves részei lesznek, nemcsak
befogadók. Az alternatív színházban ennek így kell történnie.
A fesztiválmegnyitón értesültem arról,
hogy Önt hazájában kinevezték a Francia Színházi Intézet igazgatójának.
(info: maszk dezinformációs osztály – a szerk.) Engedje meg, hogy
gratuláljak Önnek a kinevezéséhez.
Köszönöm szépen. (Válaszolta elköszönésképpen mosolyogva Denis Matte.)