Baka: egy kameruni törzs neve, 300-an élnek az őserdőben. A film megjelenéséig senki nem tudott létezésükről. A baka annyit jelent: a faágat szárnyával érintő madár mozdulata. A madár, miután evett a fa terméséből, dalra fakad, hálaadóan énekel, majd tovább repül egy másik fára.
Lépteink dübörögnek az aszfalton, szabályosan és szabálytalanul váltakozva a metróajtók csattanásával. Tízezernyi digitális vonalon, torzított hangok préselődnek át, nekiütköznek a falaknak, az ablakoknak, beszorulnak a kocsiülések, a légkondik, a cipőtalpak, a zárak, a golyóstollak sercegése alá. Pityegnek a kijelzők, vastag rétegekben nikotin rakódik le, a tüdő fala egyre kisebb mértékben tágul. A hang utat tör magának éjjelente, Günter Grass bádogdobosa sikolt, szilánkokra zúzva az üvegablakokat.
Álmainkban ilyenkor még a lélegzetünk is elakad, ráeszmélünk, milyen érzés BELEÜVÖLTENI A CSENDBE.
Együtt lélegezni a csenddel, ami a város zümmögése alatt lapul. Átengedni magunkat hangoknak, melyek lassan felülnek a szabályos ki- és belégzés ritmusára, hogy a kiáramló levegővel együtt keresztülhatoljanak a fák lombján, a bozót sűrűjén. Már annak is örülünk, ha észrevesszük magunkon a fogékonyság jeleit. Valami megmozdul gyomrunkban az afrikai törzs eksztatikus táncát látva. Ha lépést tudunk tartani velük, amíg már csak a testük irányítja őket. Tapossák a homokot (bár lenne a taposásnak hangutánzó megfelelője), szívük verése a lábujjaikig hatol. Ha abbahagyják, belehalnak, nincs megszakítás, ki kell hogy fussa magát a lélek (a test nem).
Másnap lassú mozdulatokkal végzik életüket, kitöltenek minden percet. Három férfi egy őserdei tisztáson nagyfejű pipát szív. Szívnak és beszélgetnek. Szavaik nem a szavak értelméért szólnak, a párás levegőt remegtetik. Leszáll az este, a szemek hófehérében ébenfekete csillogás, halk dallamot enged útjára a száj, kacérkodik a dobokkal, végül a tűz fényében egyetlen lüktetésbe folyik össze a világ.
Saul Bellow Henderson az esőkirály című regényében az amerikai nyárspolgár megelégeli a nikotinbűzös reggeleket, a pállott vörös köntösöket, a zsírban úszó vasárnapi malacot. Elhatározza, hogy elutazik Afrikába. Persze a fehér ember mindentudó mosolyával néz a kaland elébe. Afrika kifog rajta, elvész benne. Egyik törzstől a másikig veti a sors. Három szó: GRUN TU MOLANI új világokat nyit meg előtte. Grun tu molani minden, ami szép. A beavatási szertartás legvégén egy afrikai király barátságával ajándékozza meg az őserdő. Abban a kiváltságban lehet része, hogy a király beviszi magával igazi társai: az oroszlánok közé. Henderson csak úgy győzheti le félelmét, ha újra megtanulja azt, amit az évezredek során már elfelejtett: oroszlán módjára üvölteni.