Keresés
 
  A program | A fesztiválról | Archívum | Sajtószoba | Linkek  
 

THEALTER / Exstasis - 1997. évfolyam - 6. szám / Arcok rovat

 

Lapszámaink

KW - Csevel Pereszlényi Erikával

nyomtatható verzió

alias Péróval a mozgó ház-ból

Úgy tudom, te kettős „szerepben” vagy jelen a fesztiválon.
Igen, Dévényi Ádámmal és Börcsök Enikővel koncerteztem együtt 3í-án, és a fesztivál végén, vagyis 4-én társulatommal, a Mozgó Házzal mutatjuk be Szegeden legutóbbi darabunkat, a Beckett-dalokat.

Te már nem először jársz itt, ugy-e?
Igen, már harmadszor veszek részt a fesztiválon.Tavaly szintén a Mozgó Házzal jártam itt, akkor a Rómeó és Júliát játszottuk. 3 vagy 4 évvel korábban pedig a gödöllői Kerekasztal Társulattal vendégszerepeltem.

Mit jelent számodra ez a fesztivál? Jó, hogy van ilyen?
Mindenképpen fontosnak tartom, hogy létezik egy ilyen fesztivál, ahol össze tudnak jönni a társulatok, megnézhetik egymást, beszélgethetnek. A legfontosabb persze az együttlét. Budapesten létezik ugyan a tavaszi Alternatív Színházi Szemle, de ott szét vannak szórva az emberek, mert mindenki össze-vissza lakik a városban. Annak nincs ilyen hangulata. Egyébként idén a tavalyinál sokkal jobb a légkör, meg a fesztivál program is sokkal gazdagabb. A legelső alkalommal éreztem magam a legjobban, örök emlék marad számomra. Az volt az első nagyobb fesztivál, amelyen részt vehettem. A mostanin is jó dolgok vannak, például ez az újság, jó érezni azt, hogy emberek ezen keményen dolgoznak. Pár napja jöttünk haza Berlinből a Mozgó Házzal. Nagyon jó dolgokkal találkoztunk, minden pezseg, érezni a levegőben hogy valami történik. Az embereket érdekli a színház, a művészet, túllépnek minden problémán — még az anyagin is —, megpróbálnak tenni valamit.

Ezek szerint te nagyon fontosnak érzed ezt a fesztivált?
Igen, igen, igen. Kár, hogy nagyon sokan nem jönnek el a szélesebben értelmezett szakmából, és határozottan érzékelhető a mély szakadék az alter és a hagyományos színház között. Persze nem tudom mit lehetne tenni a belterjesség ellen. Az viszont nagyon jó, hogy Szegedről sokan itt vannak. Különben is imádom Szegedet.

Mit láttál idáig, mi tetszett?
Éppen az előbb láttam egy amerikai darabot, és én voltam a legelső, aki kijött az előadásról, talán negyedóra után. Erről ennyit. Tegnap sajnos lecsúsztam az oroszokról, pedig ők biztos jók voltak. Láttam még a Pont Műhelyt is.

Vonatkozó előadások:
Beckett-Dalok (hang és játék)    08.03.19:00

6.oldal

Vissza a tartalomjegyzékhez Az oldal tetejére
 

2025 THEALTER

Impresszum    Oldaltérkép    Adatvédelmi elveink   Bejelentkezés   Regisztráció