Berlin: hogy és mint volt?
Elkezdtünk egy menedzserrel, Imely Zoltánnal dolgozni, ő szervezte nekünk a fellépést. Húsz ember volt az utazólétszám, ami egy nagyszínháznak felel meg. Mi pedig még nem vagyunk olyan nagyok, hogy ez ne lenne drága. A darabot, mindenki nagy meglepetésére, nagy sikerrel adtuk elő. Iszonyú kontraszt van Berlin és Budapest között színházi vonalon is, ott az emberek nyitottak, be tudják fogadni a dolgokat, s ami jó, arra azonnal ugranak. Figyelik, követik és támogatják. Jó volt látni, hogy nem igazán van rivalizálás, korlátoltság és egy-egy hely sem kerülhet monopolhelyzetbe, mivel sok-sok hasonló hely van, mégis lehet telt házat csinálni. Pesten egy-két hely van, általában félházzal mennek a játékok. Az ottani „helyek” többnyire foglalt házak, ahol sok ember dolgozik együtt, egymásért. Mi egy nagyon szép, ámde lerobbant, régen szakszervezeti házként működő, ma színházként használt épületben játszottunk. Mindez azért lehetséges, mert az emberek hozzáállása más; megbecsülik a civil munkát, egy embernek nem kell belerokkania abba, ha van egy ötlete. Itthon azt mondják, először bizonyíts, aztán esetleg kaphatsz valamit. Ez persze nem jelenti azt, hogy ott minden produkció kiváló, de az emberek kockáztatnak, a dolgok kiegyenlítődnek.

A berlini kiváló fogadtatás mit jelent a társulat számára?
Azt, hogy most léptünk be a küszöbre, kinyitottuk a kapukat. Éreztük, hogy érdemes csinálni, ez sok erőt ad. El fognak jönni néhányan, hogy megnézzenek bennünket, és tavaszra pedig visszahívták a Mozgó Házat a következő produkcióval.

... a Cseresznyéskerttel. Decemberben azonban új bemutatóval rukkol ki a Ház, és Xantus Jánossal máris dolgozik rajta a társulat, mirõl szól majd az új darab?
Film és színház egyszerre. Jancsó Miklós hosszú beállításai nyomán kezdtünk gondolkodni. Ez akkoriban egy hatalmas nemzetközi újítás volt: egy jelenetet annyi ideig vettek fel, ameddig egy tekercs tartott. Mindehhez nagy koreográfia társult, mindenki tudta a helyét. A mienk pedig olyan lesz, mint egy 5í percnyi élő filmforgatás a színpadon. Ki lesz vetítve, amit a kamera lát, de azt is látja majd a közönség, amit a kamera nem mutat. A néző lát valami szépet, és közben azt, mitől szép, lehet, hogy éppen valami undorító dologtól az. A lényege a leleplezés. Lehet, hogy egy nőnek a gyönyörű ruháját mutatja a kamera, amit hátul esetleg fogni kell. A történet pedig Pathéhoz, az ezerkilencszázas évek legelejére nyúlik vissza, amikor Kolozsváron akartak először filmet forgatni. Egy színházi társulattal, természetesen, hiszen még nem voltak filmszínészek. Az ő próbálkozásaikat kíséri végig a darab.

Honnan jött az ötlet?
Xantus ötlete volt. Talán annak köszönhetően is kezdett dolgozni velünk, hogy kezd egyfajta erőtér kialakulni a társulat körül, amit furcsamód és szerencsére Berlinbe is sikerült elvinni.

Úgy hallottam, Ön Franciaországba készül...
Ottani ismerőseim felkértek, rendezzek meg egy cirkuszi produkciót, amire most szereztek pénzt, augusztustól decemberig velük fogok dolgozni. Ma már a cirkusz ott nem azt jelenti, amit itt, más műfajokat is használnak, például a színházat. Ezek már nem sok-sok attrakcióból állnak össze, hanem egészet alkotnak, valamire épülnek. Például a Voliere Dromesko repülésre épített fel egy darabot: a sátorban szabadon repkedő madarakkal, és még más eszközökkel dolgozták fel a témát. Az a páros, akikkel együtt dolgozunk majd, Antoie és Agathe, akik ennek a darabnak a résztvevői voltak, nemrég kaptak Nemzeti Cirkuszi Díjat, amit pénzre váltottak, ebből készül majd az előadás.

Lesz folytatása a franciaországi munkának?
Nem hinném, én mindenképpen a csoportommal akarok foglalkozni.

Ritkaság, hogy egy társulat ennyire együtt legyen, mint a Mozgó Ház, hol a titok?
Minden csoport, közösség csak addig létezik, amíg a bennelévők akarják, amíg összeköti őket valami, és ameddig van középpontja. Minden pillanat egy újabb feladat, sokszor nagyon meg kell szenvedni az együttlétért.

Mára ennek a közösségnek egy saját tere is van...
...amely elég ingatag lábakon áll. Nagyon örültünk neki mi is, de úgy néz ki nem akkora lehetőség, mint gondoltuk.

Ha mégis sikerül megtartani, és felújítani, mik a tervei?
Csak nagyon személyes dolgokat, kevés embernek lehet ott csinálni. Nem igazán színházi tér, viszont kiváló vetítéseket lehet az egyik helységben csinálni, kiállításokat, koncerteket is. A lényeg az, hogy a közösség szabadon alakíthassa ki a színházát. Az autonomitás nagyon fontos, hiszen egy íróasztal mellől nem igazán érthető, mit és miért csinálunk úgy, ahogy. Ha nem szólnak bele a társaság különleges működésébe, ha a hely személyes jegyeket visel, attól lesz hangulata, attól lesz emberközeli, attól járnak majd oda az emberek.