hogy az előadásról az Ég balkegyéből lekésett tudósító miként próbálja kiverekedni magát szorult helyzetéből, és hogy szégyene zálogául saját szavait mint űzi ki önnön kezével az örökkévalóság oszlopcsarnokából.

....?
Hát ne az előadásról beszélgessünk, hanem csak úgy, mint két ember, aki találkozik. Sőt: akkor inkább én kérdezek, jó?

....!
Miért nem?

....! ....?
Nézd, ez egy annyira összetett kérdés, hogy nem is tudom, hol kezdjem el a választ. Számomra a színház legfontosabb tulajdonsága a jelenidejűség. Ami tegnap igaz volt egy előadásban, az ma már csak félig az, és holnapra talán egyáltalán szóba se jöhet. A színházban nincsen múltidő; estéről estére aktuálissá kell válnia.

....?
Dehogy szorzod be százzal a kitevőt. Látom, nem érted a dolgot. A színészi munka ebből a szempontból ugyanolyan, mint bármelyik mesterség. Létrehozunk valamit, és azért nagyon komolyan meg kell küzdeni. Ha az alakítás mögött nincs meg ez a kemény munka, akkor az egész előadás nem fog működni.

....!
Jó, lehet, hogy a prímszámok csak saját magukkal és eggyel oszthatók, de ez nem jelenti azt, hogy a színész bármilyen formában erőszakot tenne a nézőn. Ez egy játék, amiben vannak ugyan hatások, de egyáltalán nem célja, hogy az embereket olyasmire vegye rá, amit nem akarnak. Ha amit csinálunk, érvényes, akkor az minden szuggeráció nélkül is hatni tud.

....?
Hát ez inkább maradjon titok. Egyébként is az foglalkoztat, hogy mitől lettek ennyire távolságtartóak az emberek; nem csak itt és most, hanem általában is.Valami megváltozott: nagyon gyorsul az idő, és mindenki a túlélésre játszik. Ráadásul a legtöbben észre se veszik, hogy a puszta túlélésre játszanak. Ez az alapja az életünknek, és minden másodpercben – észrevétlenül – túlélünk valamit.

....?
Nem, ez igazából nem nosztalgia, sem bezzeg-az-én-időmbenezés. Valóban hiányzik valamiféle közös lét: az emberek elfelejtettek együttlenni. Pang a világ, az üzletelés már a lelki életben is mindennapivá vált az emberek között.

....?
Nem baj.