Az Arvisura egykori színészei sorra rendeznek mostanában.

Tény, hogy sok színész rendezett már körülöttem, de én azt hiszem, hogy engem inkább a személyes utam vezetett idáig, nem a szokás. Sokáig nem gondoltam, hogy valaha rendezni fogok. De az Arvisura után sok minden történt velem, sokfelé dolgoztam, és olyan előadásokba is bekerültem, amelyekben nem csak színészként vettem részt a munkában. Túlzás, hogy rendeztem volna, de a rendezővel való együttműködésnek mégis más formája volt ez. Goda Gáborral például speciálisan jó munka- (és baráti) kapcsolatom alakult ki, de így volt ez Dióssi Gáborral a Hófehérkében. Szóval eljött az idő, hogy azt gondoltam, most már én is próbálok egy nagyot. Volt egy kép bennem, az előadás előtt, volt egy akciósorozat-képzetem, amit mindenképpen izgalmasnak találtam, és azt gondoltam: most vagy soha, megpróbálom.

A sok társulat, ahol megfordultál iskola volt? És akkor ez most a vizsgarendezésed?

Tudatosan nem akartam iskolába járni. Nagyon jó, hogy sokféle helyen ki tudtam próbálni magam, énekeltem, táncoltam, zenéltem.

Most pedig a régi társaidat rendezted.
Csupa olyan ember van a Népi rablétben, akiket nagyon régen ismerek. Abszolút ismerjük egymást.

A rendezői tekintély...?

Van tekintélyünk egymás szemében, ez nem volt probléma. Ha egyszer kimondjuk, hogy te vagy a rendező, akkor te vagy a rendező, amíg azt nem látják/látjuk, hogy gyenge kezű az illető. De hát ez mindenütt így van. Én tudtam ennek megfelelően működni.

Milyen egyszerre rendezni és játszani ugyanabban az előadásban?

Akkortájt tört el a lábam, és mert ez egy alapvetően táncos darab, eléggé korlátozódtak a lehetőségeim. De most, hogy már rég nincs rajtam gipsz, ugyanazt csinálom, mint akkor, törött lábbal. Úgy éreztem, hogy ez így jó, ahogy van, felesleges lett volna még most beletennem valamit. Ettől persze aprócska lett a szerepem, de ez volt a legkisebb probléma. Ez nem szöveges drámai előadás, ahol bonyolult személyiségeket kell megformálni. Annál sokkal egyszerűbb az egész. Ha egy bonyolult jellemet kellene ábrázolnom, akkor szükségem lenne egy külső szemlélőre, de ez most felesleges lett volna. A következő darabban – ami egy kórházban játszódó betyártörténet – talán másképp lesz.

A Népi rablét nagy siker, de sokakat sért is.
Meglehetősen megoszlanak róla a vélemények. Vannak, akik gyűlölik és vannak, akik szeretik. Aki megsértődik az előadáson, annak két oka lehet rá: vagy olyan tiszta lélek, hogy semmi köze ahhoz, ami a színpadon történik, vagy hazudik magának. Akik emiatt borulnak ki tőle, azokat egyáltalán nem sajnálom.

Megkaptátok a színikritikusok díját.

Ez valóban nagy megtiszteltetés. És nagy meglepetés is, mert kritikust nem láttam az előadásainkon. Ja, egy volt, Sándor L. István, aki késve érkezett, de még az előadás befejezése előtt elment. Úgyhogy csodálkoztam is egy kicsit, de nagyon örültünk neki.

Már bocsánat a banális kérdésért: mit gondolsz a jövődről?

Ez valóban egy komoly kérdés. Én bízom saját magamban, és érzek magamban erőt. A többiek is bíznak bennem, és én is a többiekben. Erősnek érzem magamat, per pillanat.