Már egészen otthon érezte magát Szegeden. Szúnyogból és szép lányból egyaránt sok van. Előbbi kellemetlen, az állandó vakarózás. Utóbbi igencsak kellemes. Szegeden Szécsi Pál szerint sokkal nagyobb sűrűségben fordulnak elő igéző nők, mint bármely más városban, ahol eddig járt. Sétált Szécsi Pál a Tisza-parton és olyan furcsán nehéz volt a szíve a boldogságtól. Páradús a levegő, tele szagokkal, úgy hirtelen élni támad kedve az embernek. Olyan érzése van, mint mikor lédús őszibarackba nagyot harap. Fuldoklásig nyeli a jót, de nem mert mohó, hanem mert ezt nem lehet másként. Nem lehet félgőzzel élni, mindig ezt mondogatja, semmit se lehet félgőzzel csinálni. A szívét nem tudja elhallgattatni az ember, illetve ha igen, akkor már régen rossz.

szeretni bolondulásig, de finom lenne
csak az a másik észrevenne s benne lenne
tudom ha egyszer átölel,
utána úgysem enged el
magasba repülni volna jó valakivel

Jó lesz nekem ez a Thealter, erre az elhatározásra jutott Szécsi Pál, így Szegedestül és titokzatosságostul, hogy minden rejtélyes cím egy-egy meglepetés, hogy kiket-miket fog látni. Élvezte, hogy idegen, régen nem élvezte már ennyire. Tiszta lappal indul nála minden produkció, és ő is tiszta lappal indul náluk. Meg a terek is nagyon elbűvölték Szécsi Pált, az elfelejtett épületek, a maguk múlttól terhes levegőjével. Hamar megtalálta a kísértetszálloda épületét, lustán ácsorgott, volt látnivaló bőven (szegedi nők szépsége), megint ez az őszibarack-érzés. Már vagy harmadszor kerülte meg az épületet egy sötétített üvegű, óriási Mercedes. Hirtelen ráébredt, hogy megkezdődött az előadás, hogy ez a nagy autó, ez már maga a színház. Kiszálltak belőle a szereplők, a maguk toprongy-luxus szerelésében, bevonultak a toprongy, de egykor luxus épületbe, és akkor Szécsi Pál rögtön észrevette Esztert. Innentől már el volt döntve minden, megint úgy történt, ahogy szokott. Nincs gálánsabb dolog, mint a kórus valamelyik tagjába beleszeretni.

szegény bolond, sokáig ez volt a nevem
nem leltem akkor a helyem
úgy mondták, én vagyok
ki mindig csavarog
nem láttak soha tán ily furcsa alakot

Aki tudja, mit jelent az egyik kóristát reménytelen, emésztő szerelemmel szeretni végig egy előadás alatt, annak ezt nem kell magyarázni, ha meg valaki nem tudja, annak meg hiába is magyarázná bárki. Szóval Szécsi Pál szerette ezt az előadást (már a név is, hogy Andaxínház: karakán és esendő egyben) a maga banalitásában, hogy olyan direkt benne minden, de főleg egy talán nem olyan meghatározó pontjára tudott igazán figyelni és ezt a pontot Eszternek hívták. Szécsi Pál hatvan percre szerelmes lett. Az ember az évek alatt hozzáidomul a nevéhez, jellemző lesz rá, ezért, ha egy színlapból tudja az ember, hogy van egy Helga és van egy Eszter és összesen csak két női szereplő van, egy percig sem lehet kétséges, hogy melyikük melyik. Helga jóval tapasztaltabb színésznő, ezt rögtön látta Szécsi Pál. Fogja Helga a színpadot, magára tudja irányítani és ki is tudja sajátítani a néző figyelmét. Ezt a típust éppen a rafináltságáért, érettségéért lehet szeretni, míg a kóristalányokat meg az ellenkezőjéért. Nincs annál gyönyörűbb, mint kinézni magadnak valakit a tíztagú kórusból, mondjuk balról a másodikat, és onnantól csak vele foglalkozni és nem a sztárokkal. Várni, hogy mikor jön már újra, mikor lesz egy villanás a főszereplő hosszú monológjai közben, ahol újra feltžnik, és hogy neki jobban menjen mint a többi lánynak a kórusban. Főszereplővé tenni valakit, aki nem az, ez a legszebb a szerelemben.

magas fák, sűrű lomb, kis liget
minden ág messziről integet
tudom jól, hogy nincs itt senki
mégis suttogok
s a régi jó barátra gondolok
kismadár, kismadár
messze száll, vígan dalol
kismadár, ó kismadár
látlak-e még valahol

Ezen az előadáson Szécsi Pál számára Eszter volt az egyszemélyes kórus. A többiek mind tapasztaltabb színészek, érdekes személyiség mindegyik, de Szécsi Pál folyton csak Esztert várta. Provokatívan civilnek hatott a színpadon, már ez is izgató volt benne. De leginkább az bűvölte el Szécsi Pált, hogy Eszterben kislányos ártatlanság és kihívó romlottság keveredett egészen sajátos módon. A mozgása kislányosan suta volt, az arca tiszta. Kurvásra volt véve a figura a darabban, de nem ettől volt kihívó, ez csak rontott azon a kívánatosságon, ami Eszter sötét pillantásából, és alakjának különös, már-már asszonyi teltségéből eredt. Hatvan percen keresztül Szécsi Pál fülig szerelmes volt ebbe az Eszterbe. Aztán elmenet a régi zsinagógába, mint ismerős tért vissza ebbe a kedves épületbe, otthonosan érezte magát, csak az előadás jobb sorsra érdemes színészeit sajnálta,ahogy úgy mondják Shakespeare és Lorca szövegeit, hogy semmi közük sincs hozzá. Aztán nézett egy filmet is Szécsi Pál: Weöres Sándor értelmetlen és gyönyörű verseire készült értelmetlen és gyönyörű filmet, egy ritka szép nevű rendezőtől: Szederkényi Júlia.

nézd, milyen szép az éjjel
ránk köszön csillagfénnyel
a hold mily fényesen ragyog
és én oly boldog vagyok
jöjj, ne félj, senki se lát
bújj hozzám, ölelj át
két fénylő szemed látom
oly szép ez, mint egy álom
jöjj, semmitől se félj
ha majd elmúlik az éj

Aztán egy koncerten üldögélt Szécsi Pál, ezt is talált a Thealteren. Hárman voltak a fellépők. Egy sebezhető, artikulálni képtelen énekeslány, kedve lett volna betakarni, megvédeni, elbújtatni, ahogy ránézett. Egy nagybőgőre hasonlító, mélyhangú ember, aki nagybőgőn játszott. És a gitáros, aki a dalokat szerzette. Énekelni egyikük sem tudott, ez némi elégtétellel töltötte el Szécsi Pált, a kiválóan éneklő Szécsi Pált, ugyanakkor megbocsátó is volt, hiszen ő tudja legjobban, hogy a személyes jelenléten múlik, nem a torkon. Szerette ezeket a dalokat, egyszerűek voltak és arról szóltak, hogy miket érez az ember, miközben éli a hétköznapjait. Ült Szécsi Pál, kicsit ernyedten egy mozgalmas fesztiválnap után és szerette, hogy ilyen érzelmes dalokat hallgathat. És valami megmagyarázhatatlan oknál fogva szerette a színpadi viselkedésnek az összes szabályát megsértő, pózoló énekest is. Mint egy nagyranőtt óvodás, nem lehet rá haragudni, legyen akár ügyetlen, akár pökhendi. Jó volt így lenni, lubickolni ezekben a semmi kis dalokban. Szécsi Pál Eszterre gondolt és hogy inna egy pohár vörösbort. Eszter emléke tompán sajgott. Aztán a vörösbor meg enyhítte a sajgást, hogy élvezni lehessen ezt a fájdalmat.