Először is: mi van az autóbuszotokkal?

Nincs semmi baj. Reggel tényleg feltörték, biztosan ukrán piacoló-busznak nézték. Aztán amikor meglátták a felszerelésünket, inkább hagyták az egészet.

Hogy tetszett a ma esti előadás? Elégedett vagy vele?

Olyan rossz, régi világítópult volt itt, hogy muszáj volt ráülnöm, mert a világítóval ketten sem győztük. Ez egy nagyon bonyolult, több mint kétszáz fényjeles előadás, negyvenvalahány reflektort használtunk, és egyenként kellett fel- meg lehúzni őket. Nagyon esetleges volt, nem tudtam most figyelni.

És a közönség?

Ez nem egy oda-vissza előadás. Vannak más előadásaink, ahol a közönség szerves építője -- vagy rombolója -- az előadásnak, de mindenképpen szerves része. Az ember tragédiája viszont kevésbé befolyásolható. Ez egy zárt világ a lámpa fénye alatt, ahova a közönség vagy belép velünk és elkezd velünk együtt játszani, vagy nem. Van olyan előadásunk, ahol a közönség közé megyünk vagy egyenesen lerohanjuk őket, de itt más volt a célom. Tradicionális Madáchot akartam, nem rúgtam fel semmit. De azt szoktam mondani erről Beregszászon, hogy ez az előadás olyan, amiről tudom, hogy másképp is megcsinálhatnám. Egyelőre persze inkább ezt az elvet, ezt a kontsrukciót, szóval ezt az előadást tökéletesítgetjük. Minden produkciónkon folyamatosan dolgozunk: állandóan mozgásban tartjuk, ettől marad életben.

Szigorúan zárt társulatban dolgoztok.

Zárt világban élünk egy pici városban, teljesen elidegenülten a környezetünktől, a másik színházaktól. Kijev ezer, Pest négyszáz kilométerre van tőlünk, de a határ miatt az is ezernek számít. És ehhez jön egy csomó szubjektív tényező is: egyszerűen azt gondoljuk, hogy csak így érdemes. Nem akarjuk másképp. Ha hirtelen átkerülnénk Budapestre, akkor se nyitnánk. Persze ott nehezebb volna megcsinálni ugyanezt, több volna a csábítás. Ezért is határoztuk el, hogy októbertől véget vetünk sok mindennek, visszavonulunk kicsit. Néhány hónapra magunkra csukjuk a próbaterem ajtaját.

Meddig lehet úgy dolgozni, ahogy ti?
 
Az orosz tradíció szerint egy társulatnak tíz éve adatik. Mi a hetedikben vagyunk. Most jött hozzánk tizennégy új színész, előtte heten voltunk, heten csináltunk mindent. Az újak besegítettek az Eliotba és a Tragédiába, és most eljöttek a színházhoz, feldúsult a társulat. Ez új felállás, ami magában hordozza a konfliktusok lehetőségét, hiszen a régi gárda más fokán áll a színésszé, művésszé válásnak, és vannak a teljesen kölykök, akik még azt sem tudják pontosan, hol vannak. El kell fogadniuk a szabályainkat, a mi életünket, ami nem könnyű.

Tanítod, tanítjátok őket?

Ez most egy beavatás. Hubaynak van egy nyolc egyfelvonásosból álló füzére, Néró a címe. Nyolc különálló kis történet ez, én ezt hatféle szereposztásba dobtam szét, és nyolc hónapja ezen bogarászgatunk. A fiatalok játsszák a főszerepet, és az öregek a mellékszerepeket. Biztos le fognak kopni emberek, nem marad mind a tizennégyük velünk, ami jó is. Olyan tíz-tizenhárom színész elég, most húszan vagyunk. Nem tudom, hányan bírják ki. Vállalni kell, tudatosan. Nem lehet sodródni. Gondolom, ha igazából színházat akar valaki, nem megélhetési formát, nem menhelyet és nem gyárat keres, akkor iszonyú nehéz. Sok mindenről le kell mondania.

Nagyon szegények is vagytok.

A színház ilyen. Mit mondjak? Nyolcezer forintosak a fizetések, és néha hét hónapot késnek. Miközben minden egyre drágább. Szerencsére sok fesztiválra hívnak meg bennünket, sokat utazunk külföldre, Magyarországra, el tudjuk magunkat adni, veszik az előadásainkat, és így valamennyivel könnyebb.

Nem lesznek ebből kompromisszumok?

Már vannak kompromisszumok. Megpróbálok csoportosítani, hónapokat hozok létre, amikor nincs más, csak próba. Nagyon nehéz ez, családok vannak már, gyerekek, feleségek, de ez a határ, ennél több utat nem szabad vállalni. Ha otthon vagyunk, az úgy van, hogy elkezdjük tízkor, és csináljuk késő estig. Nincs ebédszünet, nincs szabadnap.

Bírjátok erővel?

Nem szabad leállni. Nagyon sok izgalmas társulat indul el, de kifulladnak. Otthon is mindig ezt mondom: én hiszek abban, hogy nagyon sokat kell csinálni ahhoz, hogy valami legyen belőle. Az eredmény arányos a befektetett munkával. Nagyon sokat kell dolgozni, tanulni kell még rengeteget. Szükséges néha nyitni is, hogy ne zápuljunk be, kellenek a közös munkák, a fesztiválok, vendégjátékok, de utána haza kell térni dolgozni.

Nem is vagy olyan aszkéta alkat.

Igen. Akkor könnyű volna, így nehezebb. Mondom, ez egy tudatos dolog.