Ha valakinek netán házasodni lenne kedve, először is nézze meg ezt a darabot, aztán fusson haza, kapcsolja be a computerét, üsse be, hogy win, már amennyiben pécé, és üsse mellé, hogy ctrl+o.
Na, mit a lát képernyőn? File kinyit, s ha még van egy kis ereje, akkor a következőket olvashatja: Népi: autentikus, maradi, primitív és lexikális befolyásoktól mentes.
Rab: szabadságmentes, mások által borotvált, számmal ellátott, darócruhás jelenség, zárkafelelős kényére és kedvére.
Lét: Levés, jelenlét, élet. Van. Él. Bizonyos tulajdonságokkal bír, melyek racionálisan fel nem deríthetők, évtizednyi vitára való anyagot szolgáltat a tudományos kutatóknak.
De ha már beléptünk a Régi Hungiba, mint egy régen kinyitott file-ba, csendben, mert egy kissé megvagyunk illetődve, akkor már figyeljünk oda, figyeljünk a fényre, a térre, a színre, a szívre, a hangra, a hangokra, meg a stroboszkópra, a neonzöld bikinikre, és magunkra. Látjuk a zenéket, halljuk a képeket, fogunk egy kezet, melyről itt nem lesz szó, mint fentebb ígértük, mert tapsolni kell.
Illetve nem kell, csak megéri, mert kérges a tenyér és hosszú az út, mehetünk mi gyalog, bőrkeményedik a hátunk.
Mire odaérünk, a puhányak már messze járnak, taxira vadásznak, pizzát rendelnek és megszólalnak: hát akkor most mi van, mire fel? Ki fizeti a révészt, miről szól ez az egész? Mitől ujjonganak egyesek, mitől vannak csendben mások? Mitől van a vihar, és mitől vagyunk mi?
Hát akkor most törjünk össze minden tükröt! De most tényleg, mert úgy is csak fordítva látnak. Téged és engem. Kezünkben a poharat. Benne a lét.


Kém Eri

Ugye most azt hitték, hogy ez itt a vég, pedig dehogy. Az előbb kattintottam rá: Egyezerhétszáznyolcvankettő karakter volt, de itt már több, százkilenccel több. És most már ideje betartanom az első bekezdésben ígérteket: hát nem, az Istennek sem fogok a Nőkről írni.