Az élet -- ahogy kell -- pezseg és pörög itt az irodában, a központban, a bázison, etécé. Izzik a lamináló szerkentyű a szorgos kacsók alatt, a sajtó képviselői találkoznak e kis helyen, ahol sok jó ember elfér. Kopik a lépcső, mely a pizza-pokolból vezet fel az irányítóközpont-fesztiválirodába. Aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. Mindenképpen találsz valakit, aki éppen nem található. De minden megoldódik.
Itt megtudhatod, mik azok a BÖS-jegyek, hogy honnan szedjél össze és hogyan lámpaolajat. És még azt is, hogy hogyan juthatsz el a Hermann Ottóba.
A Hermannba, ahol a végtelen türelmű háziakkal minden megbeszélhető. Eleinte, mint mindenhol az országban -- de nagyvonalú leszek -- a világban -, hatalmas a kavarodás. Akinek meg kellett volna érkeznie, még javában a szülővárosában pakol a bőröndjébe. Akit pedig x napra vártunk, már itt aludt az előző éjjel. Javítófesték és kávé, aztán javítófesték és egy bájos vicsor. A szálláslista, mint egy hatalmas cafat elhasznált csomagolópapír. A lényeg, hogy minden Vendég puha párnára hajthatja a fejét. Másnap aztán ismét szorosabb kapcsolatba kerülök a javítófestékkel. Aztán belejövök. Igen, lehet, hogy az ugatásba is. És lőn, a negyedik napon megteremtém a vadiúj szálláslistát, amin el lehet igazodni. Aztán mégis aláírok olyat, amit nem kéne...
Közben kint beborul, bent meg kiborul. Mármint az irodában. Borul a program . Javítás, kis tábla a műsorrend-változásról. Itt egy kis csúszás van, amoda kellene úgy huszonöt alma. Lassan helyére kerülnek a dolgok. Le lehet nyugodni.
Bocs, lenyugszik itt egyáltalán valaki? Majd úgy hétfő tájékán.
Az Alterra kertjében a macskát persze mindenki kényezteti. Utálom a macskákat. A kávét még nem.