Ma délben volt éjfél. Éjszaka fönn maradt a Nap, elkezdték falábbal lerúgni, de a Nap nem mozdult. Az akváriumok megteltek aranylányokkal, halszagú, édes és kúrós volt az üveg, aztán a Hold bezúzta az üvegtáblákat, elfolyt a halvíz, ott vergődtek szárazon az aranylányok, amíg az egyiknek a combjai közül ki nem siklott a Nagy Szivárvány Paletta és festeni nem kezdett az Égre.
Estebédre csontleves volt, hosszú metélttel, aztán húst szolgáltak föl a pincérek és egészen a kapucínerig fölvágták a szoknyákat, és csontnak nézhette bárki a nagy, öblös kutakat, melyekbe szabad szemmel nem látható nyílásokon halottak úsztak be, csak annyi volt végül, hogy mindegyik fölúszott a felszínig, kinyitotta a fekete száját, mintha lélegezni vagy kiáltani próbálna.
Az étvágyunkat nem vesztettük el, kértünk még a kocsonyából, melyet kifejezetten a saját kérésünkre a nézők szeméből készítettek, egyikben másikban még ott vibrált egy dizőz vékony, arányos testének lenyomata, amely hangból volt, rekedtes, fáradt hangból, ami a gyomrunkból szól ezentúl, bár ismertünk egy nőt, aki megmondta, honnan kell énekelni. A pinából.
Orosz barátommal, ki résztvett a Téli Palota ostromában, de azután valami ingatlanügybe keveredett, s még időben emigrált a sortüzek, az éhhalál, a mésszel történő leöntés, a húskampókra való aggatás, a kéz-és lábtörés, a kovásztalan kenyérbe belesütött üvegszilánkok vagy az egyszerű pöcegödörbe fojtás történetileg természetes halálnemei elől, s most galériás egy NDK kisvárosban, orosz barátommal ténferegtünk és vettünk két tortát. Az egyiket mindjárt odaadtuk a város polgármesterének, mert születésnapja vagy keresztelője, már nem tudom, de akkoriban inkább keresztelőkre jártak az emberek, mint zsúrba. Orosz barátom javasolta, hogy vegyünk egy liter sertésvért és készítsünk pacallevest agyvelővel, mert van tejszínhabunk. A bajor szimfónikusok ekkor kezdtek bugyinyitogató, jókedvű nótákat játszani és az Invalidusszínház bárcáskisasszonyai, ápolói valamint a szponzorok táncra is vergődtek. Perdültek -- bocsánat -- a vergődés még abból az időből maradt, amikor orosz barátom egy földalatti pincében hideg vízben feküdt, a veséjére vaspiócákat ragasztottak az őrők, amikből folyamatosan spriccelt a kígyóméreg. Végül hurkát ettünk és három fekete macskát búzasörbe főzve.
Lehettetek volna okosabbak is -- mondta a Nagy Szivárvány Paletta.
Lehettetek volna körültekintőbbek -- tette hozzá.
Finomabbak.
De addigra mi már a hazugok álmát aludtuk. Amikor felébredtünk festékbe voltunk mártva.
Megjelölve a feltámadhatatlanok jelével. Sárgán, büdösen és kárhozottan.
Mondottam ember.
De ezt már nem hallották.