Mielőtt a Derevo tagja lettél volna, hol foglalkoztál színházzal?
A Derevo előtt, illetve azzal párhuzamosan jártam a szentpétervári főiskolára, de nem fejeztem be. A Derevo százszázalékos munkát igényelt, úgy hogy döntenem kellett a főiskola és a társulat között. Egyébként a Derevóban senkinek sincs diplomája. Számomra akkor a klasszikus színháznál fontosabb volt az, ahogyan Anton Adassinski dolgozott. Úgy éltünk együtt, mint a kolostori szerzetesek, merthogy ez a fajta színház állapot és folyamat is egyúttal. Ez azt is jelenti, hogy az előadásokból származó bevételt egyből a következő munkákba fektettük be. 1986-ban kezdtük a színházat, és 1993-ban kaptam először fizetést. Az első négy év tulajdonképpen iskola volt, és csak utána vált a munka rugalmasabbá. A „Derevo-iskola” testi, lelki, szellemi gyakorlatokra épülő módszere persze most is meghatározó a számomra, de megpróbáltam magamból is hozzátenni valamit, továbbfejleszteni azt.

Miből „nőnek ki” az előadásaid?
Ez nagyon változó. Van olyan, hogy egy zene az, amihez kitalálok egy képet, van olyan, hogy egy helyzet az alap. A Vologya bácsiban például az, hogy valaki otthon ül, és mintha eldugtunk volna egy videokamerát a lakásában, megfigyeljük, hogy mit csinál. Másrészről ez egy olyan ember is, aki vigyázza az egész város éjszakai nyugalmát. Tulajdonképpen az egész, ami történik, egy álom, és azt nem lehet tudni, hogy ezen belül ő is álmodja-e az egészet. A Vologya bácsi minden alkalommal más és más, nemcsak azért, mert nincs saját társulatom, és a technikusok személye változik, hanem mert folyamatosan fejlesztenem kell. Ha tízszer egymás után eljátszom, akkor talán újra megértek valamit. A másik darabbal, amit Szegeden játszom, egész más a helyzet. Azt tisztán látom magam előtt, így aztán az lényegesen már nem is változik.

Szereted a meséket?
Igen, és most jól esik valami meseszerűt látni és mutatni, nem anynyira szeretem a színpadon a reálisat. Szeretnék majd csinálni egy olyan előadást is, ami konkrét orosz népmesei motívumokból épül fel.


Mit vársz el a nézőktől?
Hogy hozzáadják az asszociációikat az előadáshoz. Én nem akarok megoldást adni. A holnapi előadás képei első pillantásra egyáltalán nem tűnnek összefüggőnek. Nem beszélhetünk konvencionális értelemben vett cselekményről.


Min dolgozol mostanában?
Egy a butho színház mozdulataira épülő táncelőadást tervezek.