Kevesen tudják, hogy a világnak két nagy tehetséget is adó Maria Wittgensteinnek volt egy harmadik fia. Edwin Wittgenstein sosem került a reflektorfénybe, bátyjai híre bántotta és elvonulásra késztette őt. Edwin késői fiúként, 1908-ban született, és bár az első világháború kitörése után nagykorúnak hazudva magát önkéntesnek jelentkezett, a sorozóbizottság kinevette és elkergette. Az ifjú egyre merészebb álmai nyomában ekkor világgá ment, Berlinbe került, ahol Der Finkelstuff néven folyóiratot alapított. A metafizikus irodalommal és gasztronómiával foglalkozó újság ugyan három számot ért meg csupán, ám utóbb mégis különös jelentőségre tett szert: Edwin a szerkesztőség toborzásakor ismerkedett össze Benjamin Maszkkal, akivel életre szóló barátságot kötött. Benjamin Maszk lengyel emigráns szülőktől származott. A cionista mozgalomban tett rövid kitérő után egyetlen nagy tervet forgatott a fejében: nemzetközi színházi szervezetet akart alapítani, és e tervének új barátját, a legifjabb Wittgensteint is megnyerte.
Amikor 1922-ben a Thealter nevű mulatóban emigráns orosz tisztek verekedést provokáltak, a hirtelen káoszban Benjamin Maszkra rászakadt egy csillár, és az egyik kristálydísz pontosan keresztülszúrta az ifjú idealista szívét. Edwin Wittgenstein ekkor megesküdött, hogy valóra váltja barátja nagy álmát. A kristálydíszt megőröltette, kenyérbe süttette, és a cipókat elküldte bátyjainak valamint édesanyjának -- a fennmaradt levelekből kiderül, hogy mindhárman jóízűen meg is ették a kenyereket. Színpadias, de történetünk menetére különösebb hatást nem gyakorló tettét követően Edwin lázas szervezőmunkába kezdett, irodát nyitott és alkalmazottakat fogadott, azonban rossz szervezőnek és esendő pénzügyi machinátornak bizonyult. Hamarosan adósságokba bonyolódott, és menekülnie kellett Berlinből. Terve füstbe ment: még sok évnek kellett eltelnie, hogy jöjjenek azok, akik beteljesítik végre Benjamin Maszk álmát.