Börtönbe
azok kerülnek, akik bûnt követtek el. Bûntetésük
bûnükért jár. Ez a rend. A bûn maga a büntetés,
feleli erre Az Álló Idô Színháza Peró
és Anita segítségével. Nincs menekvés
a büntetés elôl, mindenki el- és megítéltetik,
és ezt még az sem teszi könnyebbé, hogy egyúttal
mindenki ítéletet is mondhat mások fölött.
De hagyjuk ezt. Az Álló Idô Színháza
nagyon másképp játszik mint tavaly: egyszerûbb,
áttetszôbb az elôadásuk. Már alig színház.
Most is van benne erô, rengeteg, de akkor a hatalomnak, butaságnak
való kiszolgáltatottságról játszottak
(Übü), most a megbánásról. Arról,
hogy aki a keresztet viszi, nem szükségképp ártatlan,
de attól még viszi. És persze, ha viszi, attól
még bûnös marad -- ez a kereszt lényege. Nem kell
errôl sokat beszélni, ott volt minden a kilenc fegyenc arcán.
Nem odagrimaszolták, nem odaszínészkedték,
hanem ott volt tényleg, az ô saját arcukon. Angyalkákká
váltak, megmutatták angyal voltukat, és közben
maradtak tetováltak, széles vállúak, fenyegetôek,
rémült szemûek. Ijesztôen szépek. Nem volna
erre képes senki más, nem játszhatná el ilyen
egyszerûen, ilyen átélten, ilyen megláttatóan
ezeket a banális, félelmetes igazságokat senki más.
Nem színészkedtek, hanem naiv bizalommal fogadták
a nézôt, és megmutatták neki magukat. Az ô
bûnükre ez az ártatlan megmutatkozás hozhatja
el a feloldozást, már ha létezik ilyesmi. Felejtsük
el a színházat, egy kis idôre.
Te is tudod
milyen, ha nincs szabadnap (ez nem kérdés, kijelentés).
Ilyen az életed. Megszületsz, és aztán nincs
mese, élni kell. Vagy csinálod megállás nélkül,
vagy végérvényesen kiszállsz. Életed
börtönének rabja vagy. És ha életed nem
bûntelen, raboskodhatsz duplán, szüntelen. Na jó,
hagyjuk. Mindezt tudtuk eddig is.
Börtön-Passió.
Történet a szenvedésrôl. Ott, ahol megállt
az idô. Ahol végképp nincs szabadnap. Se hétfô,
se kedd, se szerda stb, stb. De mért pont ez a történet?
Beigazolódott,
amitôl tartani lehetett. Passió-játék a börtönben.
Szép, szép, de ez így annyira direkt. Kézenfekvô,
de kicsit sok. Vagy mégsem? Nem tudom. Bûnök vállalása,
beismerése, könyörgés a megváltásért
elítéltek szájából. Túl szép,
hogy igaz legyen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hamis vagy ôszintétlen,
csak azt, hogy így a Passió-játék is veszített
önmagából, de az elítéltek játéka
is. Mert én nem elítélteket akartam látni,
nem rabokat. A választott történet okán mégis
mindig ott motoszkált a fejemben, hogy ezek az emberek nem csak
úgy általában bûnösök (ahogy mindannyian
azok vagyunk). De ez csak motoszkált a fejemben, kicsit zavaróan.
Látni nem ezt láttam, hanem a kilenc embert, méghozzá
meghatóan szép embert.
Eleinte zavarodottan
nézegettem körül. Próbáltam elkerülni
a kék-szürke egyenruhások tekintetét. Aztán
elkezdôdött. Torokszorító volt. Nem lehetett egy
mondatot sem nem komolyan venni. Mindegyik mögött ott volt a
titok súlya. Hát persze, hogy róluk szólt a
passiójáték, az ô bûnhôdésükrôl.
És mégsem éreztem „csináltnak" vagy hazugnak.
Ahogy egymást felváltva játszották Krisztus
és a „többiek" szerepét, minden viszonylagossá
vált. Mindenki vitte a keresztet, és mindenki fején
volt szögesdrótból font koszorú. Mindenki volt
bíró és elítélt. „Méltó
a halálra."- fájt a mondat, az érezhetô erôfeszítés,
mert nagyon nehéz ezt kimondani. Júdás pénze
pedig rozsdás vasszegekké változott. A padlón
összegömbölyödve fekvô ember. „Valaki" megöleli,
felsegíti, kivezeti a körbôl. A padlón összegömbölyödve
fekvô emberek. „Egy, kettô, három, négy, öt...
Semmi." Végül a tánc. Mosoly, érintés,
kedvesnek szánt szavak. Nekem ekkor tényleg megállt
az idô. „Jézus vagy Barabás? Barabás vagy Jézus?"
A választás.
Nem
elôször vetem papírra a színházzal kapcsolatban
a már-már krédómmá vált közmondást:
mindent megérteni annyit tesz, mint mindent megbocsájtani.
Mégsem gondoltam volna, hogy egy alkalommal -- a mai napon -- e
gondolatot azzal a biztos tudattal engedhetem útjára, hogy
a leendô olvasóközönség számára
annak mélyebb titkai is a napnál világosabbak lesznek.
Aki látta a tegnapi elôadást, aligha kételkedhet
benne többé, hogy életünk csupán apró
porszem a morál galaktikus kosztengerében. Mert a mai naptól
kezdve nem kerülhet a szemem elé ember, aki megkattan a nyugdíjbamenéstôl,
aki fôbe akarja lôni magát egy válás miatt,
aki sírógörcsöt kap a bérletpénztárnál.
Gondolj csak bele: ha az apád, a férjed, a barátod,
az öcséd vagy a fiad bajba kerül, mert valami nagyon-nagyon
nagy hülyeséget csinált, és azután elvitték,
és sokáig nem láttad, azután meg hónapok,
évek után egyszer csak ott áll veled szemben, a ráparancsolt,
masnival megkötött szürke nadrágban és a börtönemblémás
kék ingben -- akkor vajon hogyan nézne rád? Ugye tudod,
hogy pontosan így? -- Ezt ne felejtsd el.
Vonatkozó előadások:
Börtön-Passió 07.30.17:00
|