1990. tavaszán jött létre, akkor még JATE Stúdiószínház néven dolgoztunk. Ez az öt-hat ember a magja a csapatnak, akik most is játszottak.

Ez egy nagyon pontos előadás, minden szigorúan meghatározott, kiszámított. Mennyi ideig dolgoztatok rajta?

Hat és fél évig dolgoztunk a Bálint Sándor Művelődési Házban, és amikor életveszélyessé vált, felújítási munkálatok miatt bezárták egy évre. Nekem volt egy albérletem, szerencsére egy nagyon nyitott szemléletű főbérlővel, és ott csináltuk meg ezt az előadást, tizenegy hónap alatt készült el, és aztán negyvenkilenc előadást tartottunk a lakásban. Ebben a térben rákényszerültünk valaminek a felfedezésére. Meg kellett csinálni, hogy a lakás intimitása átjöjjön, de közben ne váljon nyomasztóvá, mert a sötétben félnek az emberek. Ugyanakkor nem lehet megcsinálni azokat a fényszigeteket a fekete drapéria alkalmazása nélkül, amelyeken keresztül térélményed lehet. Térélmény pedig ahhoz szükséges, hogy érezzem azt, hogy az emberiség van jelen, tehát nem szimplán egyes emberek. Nem is a színház érdekel igazán, meg nem a képzőművészet. Folyamatok érdekelnek, hogy én ezekben a folyamatokban hogyan vagyok jelen hitelesen, felelősen. Legalábbis hogyan tudnék hitelesen és felelősen jelen lenni.

Eredetileg te más színházi formanyelvet használtál, miért választottad most ezt?

Nézd, ha valami belül motoszkál, ami meg akar nyilatkozni, vagy meg akar valamilyen módon mutatkozni, akkor azt megpróbálod megmutatni, megcsinálni. És úgy tudod megcsinálni, ahogy hívódik. Tehát maga után vonja a formanyelvet. A másik dolog, hogy mivel egy lakásba kényszerültünk, azon kellett gondolkodni, hogy egy kis térben hogyan lehet mégis próbálni, irányokat keresni.

A szórólap szerint a Védett állatok című előadás „ihletője” a nagybátyád...

Igen. És olyan folyamatok, amelyek számomra felháborító történések. A természettel szemben elkövetett emberi bűnökre gondolok. Úgy gondolom, hogyha az ember felelősnek érzi magát, a környezetéért és önmagáért, akkor ezekért valahogy megpróbál tenni.

Hogyan készülnek az előadások? Mennyire te határozod meg, hogy milyen lesz egy előadás, és mennyi beleszólása van a színészeknek?

Vannak megjelenő tárgyak, eszközök, képek, és aztán amikor elindulunk efelé, akkor az az ember, aki csinálja, tesz meg egy lépést. Ők is írnak engem. A jelenlétükkel, a személyiségükkel írnak. Így van a tárgyakkal is. Mindezek összeadódnak. Van például ez a bádog ágy, amelyben tulajdonképpen minden nyitva van. Úgy tűnik, hogy zárt, pedig nyitva van. Az egyik tárgy odahívja a másikat, és az a helyére kerül: párhuzamosan zajlik a próba és a tárgyak készítése.

Az albérleti szobából egy különleges, harminc nézőt befogadó „fekete dobozba” került át az előadás. Hol játszottátok ebben a formájában?

Szegeden a Régi Zsinagóga karzatán, ezenkívül voltunk Szentpéterváron , a szlovákiai Somorján, voltunk Budapesten a Műcsarnokban, nagyon jó volt ott lenni, és voltunk a Trafóban. Valószínű, hogy a Trafóba még megyünk, és lehet, hogy a Műcsarnokba is.

Mi a tapasztalatod, milyen az előadás fogadtatása?

Szentpéterváron nagyon jó volt, nagyon nyitottak voltak az emberek, utána két órát is ültek ott bent, csak úgy, nézegették a teret. Magyarországon változó, nyilván vannak emberek, akiket felbosszanthat ez az előadás, akiket felkavar, felzaklat. Voltak, akik nagyon boldogok voltak. A Trafó két utolsó előadása például nagyon meleg volt, jó értelemben, belül. Ragyogtak az emberek, és mi is nagyon boldogok voltunk. Van olyan előadás, ami talán hűvösebb. Ezek apró, egészen apró mozzanatokon múlnak. Azért is fontos, hogy precízen a helyén legyen minden. Egy nagyon pici billegés fölboríthat sok mindent, az előadás hangulatát, ami teljesen új helyzeteket teremt.

Közreműködtél a Börtön-Passió előadásban is. Ott mi volt a szereped?

Segítettem Kovács Anitának. Anita még az Übü királynál, amikor próbált és úgy érezte, hogy nem biztos valamiben, behívott, hogy segítsek. Bementem, aztán összebarátkoztunk az emberekkel, ők elfogadtak és attól kezdve tudtam segíteni...

Hogy történt a játszók kiválasztása?

Nem mi választottuk őket, ők jelentkeznek. Anita évek óta, legalább öt éve csinál ott színházat. Emberek jelentkeztek arra, hogy ők színházzal akarnak foglalkozni. Csak az csinálja, aki szereti csinálni. Egyébként én csak a szereplőkkel való együttes munkában segítettem. Arra, hogy miért pont ezt csinálták meg, nem tudok válaszolni.

Most mire készültök a Metanoia Különítménnyel?

A Záróra, részeg angyalok című előadás megvalósításán dolgozunk. Mivel ez is aprólékos munkát igényel, én úgy gondolom, hogy májusban lesz a bemutató.