Ki csinálja
ezeket a hangszereket?
Szôke
Szabolcs: A hangszereket én
csinálom, de van egy-pár olyan dolog az elôadásban,
amit együtt találtunk ki. Például, hogy cipôfûzôbe
fûzzük bele a damilt.
Korábban
is szerepeltetek már színházi elôadásban?
Sz. Sz.:
Zenebohócok
voltunk a Stúdió K-ban a Leonce és Lenában,
ott már kipróbáltuk ezeket a hólyagokat, ekkor
már kezdett kialakulni a mi figuránk.
Miért
pont Thomas Bernhard?
Sz. Sz.:Az
a Lajosnak meg nekem is már régi mániám. Amikor
megismerkedtünk, akkor már Thomas Bernhardot olvastunk. Egy
Bernhard-válogatásból válogattunk ki olyan
szövegeket, amelyek a leginkább kifejezhetik ezt a két
figurát. Volt egy másik anyag, az a levél, amit a
darab elején felolvastunk. Ez egy eredeti, 1870-es levél,
két színházi zenésznek a beadványa fizetésemelésért.
Tulajdonképpen nekik akartunk ezzel egy kicsit emléket is
állítani. Két muzsikus, aki egész életében
a közönséget szolgálja ki, valahol a háttérben
vannak, és nincsenek igazán megbecsülve tulajdonképpen
ezek vagyunk mi. Thomas Bernhard szövegei nagyon pesszimisták,
és mi is látjuk azokat a tendenciákat, amelyekkel
nemhogy azonosulni nem tudunk, de ellenkezik a lelkünk velük
szemben. Ez a szöveg alkalmas arra, hogy amellett, hogy nevetünk
rajta, azért...
Spilák
Lajos: Mi
is odamondogatunk.
Sz. Sz.:...odamondogatunk.
„Nincsen
a zenére füle az embereknek"?
Sz. Sz.:Énszerintem
nagyon sok rossz zene születik. Olyan dolgokkal etetik a közönséget,
ami hitelteleníti magát a zenét. És ott van
a közönségnek a mérhetetlen zenefogyasztása,
amelynek következtében nem egyre mélyül, vagy megért
és befelé kerül a mûvészetbe, hanem a felületen
marad. Ez egy olyan folyamat, amely mellett én nem tudok elmenni
szó nélkül, és szerintem a Lajos se tud.
S. L.(bólogat)
Akkor ez az elôadás
a részetekrôl lázadás is ez ellen?
Sz. Sz.:Igen,
manifesztum is egy kicsit. Nem raktunk bele olyan hangszereket, amik szépen
szólnak, de azt akartuk, hogy végül is valamilyen zene
megszólaljon, ezért is használtunk ismert zenéket.
Ezek hordozzák magukban a legjobban a közhely-jelleget, ezekkel
lehet olyan színházi helyzeteket teremteni, amelyek a pesszimista
szövegeket részben ellenpontozzák, részben pedig
vissza is utalnak rájuk.
Dolgoztok
új elôadáson?
Sz. Sz.:Most
csináljuk a Szindbádot. Mondjál már valamit,
Lajos.
S. L.:Másmilyen
lesz... erotikus...
Sz. Sz.:A
Halált játssza benne a Lajos. Nemesveretû szövegek
vannak benne, nagyon lényeges a dalok szövege, perzsa költôk
versei, erotikus szufi szövegek, és részek az Ezeregyéjszakából.
Vonatkozó előadások:
Zene-Katasztrófa 07.31.21:00
|