Igaz, a pizzaszószos üveget nem itta ki senki, mert ott nem árultak pizzát, akadt viszont néhány öncélú üvegtörés, elképzelni nem tudom, ki léphetett bele a cserepekbe, remélem senki, mert azt nem szeretném, nagyon nem.
Volt egy nemkopasz neménekesnő, aki az elején sokat táncolt. És volt egy piros ruha, hozzá illő tartalommal, nagyon helyesen nem akart abban a bizonytalan küllemű mobilvécében pisilni, vállalta inkább a szennyvíz-csatornába való zuhanást, mintsem azt a szagot, ott benn, sokáig, míg meg nem könnyebbül. Jól tette, ám visszafelé meglepődött, majdnem rajtakapták, kint hugyozik a beste. Persze itt bejött a képbe egy bűzhödött pocsolya, látni is rossz volt, és azok a szép lábak abban landoltak, poccs, pocspocs.
Mire lemosta a lábát a csapnál, addigra Szabó Benke, a díjé bekeményített, jött a Kraftwerk, a Lambada, a Bahamamama, amit akarsz, az összes olyan zene, amit egyenként cikinek vélne az ember, de ott, akkor, a pocsolyabűztől csillogó lábnak ez jó volt és jó volt mindenkinek.
Nem, Deep Purple az nincs, mondta a díjé. És ezt is jó volt hallani, mert ne akarjon senki pont akkor zenei szerkeszteni, amikor korrekt a parti, nincs szúnyog, és csak a hülyék gondolják, azt hogy egy műsorváltozás majd arról szól, hogy nekik jobb lesz.