Amikor Mehmed Al Sebej bég 1542-ben elrendelte Szigetmonostor kis földvára védőinek egytől egyig való felkoncolását, és vérszomjas janicsárjai élén maga is öldökléshez kezdett, nem tudta, hogy barbár tettével nemcsak a keresztény világ haragját vívja ki (a monostori mészárlásról még a franciák királya is megemlékezett, és udvari költőjével rondót íratott, melyben a hős ma-gyarokra emlékezik), hanem a világ műveltségén is soha ki nem javítható csorbát ejt. Monostoron veszett ugyanis a mindössze 15 éves Coviel Bálint kardforgató legény, aki, ha túléli az ostromot, 17 éves korában, 1544-ben kalandos körülmények között Prágán és Bécsen át Itáliába utazott volna, és vándorlása három éve alatt, megélhetéséért küzdve nem csupán tanítóskodást, íródeákoskodást, esetleg egy-egy rablógyilkosságot vállal, hanem egy vándorszínész trupp tagjává is válik. Itáliai hányattatásai Sienában értek volna véget, ahova akkoriban számos költőt, filozófust és zenészt vonzott a viszonylagos béke és a város vezetőinek nagylelkűsége. Ha Coviel Bálint letelepedhetett és megházasodhatott volna itt, erudita barátai körében bizonnyal gyakran felidézi régi színházi kalandjait. A város egy eldugott kis utcájában egy antikvárius (ki arab dédszüleinek köszönhetően szokatlanul barna bőrű) poros boltocskájában megtalálta volna (s később magyarra is fordítja) Arisztotelész: Az alternatív színházról címmel írt könyvét, mely így, sajnos nyom nélkül hullott ki az idő rostáján, még a neves zsidó filozófus Ben Gaddaj sem említi. Coviel Bálintnak egyébként a sors negyvennégy évet szánt, akkor halt volna meg az 1571-es nagy pestis járványban. Két fia és két leánya, valamint az özve-gyi fátyolt a gyászév leteltével azonnal félredobó, de könyvbolond férjét sosem felejtő Catharinája siratta volna, persze csak akkor, ha a félelmetes Mehmed bég le nem vágja a fejét még jóval korábban, a szigetmonostori vár ostromakor.
Csupán a történelmi kuriózum kedvéért említjük meg, hogy pontosan Coviel Bálint halálának napján és órájában egy portugál tengerész, bizonyos Fabian (vezetéknevét a hajónapló nem őrizte meg) kizuhant a Zöldfoki-szigetek felé hajózó Manuel de Silva kapitány hajójából. Fabian partra úszott, szerencséjére lakott szigetre került, ahol a bennszülöttek fehér bőre és kecskeszakálla miatt istenként imádták, feleségül vette a főnök lányát, 12 fia született, és leszármazottai még ma is élnek a kicsiny Isla Capitanón (Kapitány-szigetek). Egyik ük-ükunokájának fel-ajánlották, legyen a Thealter '99 díszelnöke, ám ő visszautasította a felkérést.