Kilenc évvel ezelőtt egy sakktanfolyamon egy éles villanással eszébe jutott Baszkij akivel megállapodtak abban hogy isznak egy jegeskávét a villanás végén viszont bruklinban találta magát a saját szobra előtt a szobrász érzékelhetett valamit a karmájából mert az ábrázolás kissé elnagyolt volt egy utcai kősakktábla előtt menekültek üldögéltek a Baross téren és mogyorót ettek papírzacskóból köpködték a mogyoróhéjat és bemondták a mattot de erre a szóra már nem figyelt mert valaki a sarkon eliszkolt a pénztárcájával jó volna most valahol másutt például pincér volt az óceánjárón de a hajót régen kikötötték valami torkolattűzre is emlékezett meg arra a hosszú evezőre amit az apjától kapott nem gyerekméret hanem inkább felnőttmankó olyan amivel ütni is lehet előbb csak hadonászni később ütni ha még nem szaladt el az illető aki testi hibáiért kigúnyolta elmondta mindenféle bénának bátorság mondta de erre egy távoli harang zúgása válaszolt csak egy olyan toronyból jöhetett a hang egy borzasztó toronyból ahol járt már vagy járt már valakije egy ős aki régen nem élt már vagy fog járni egy gyerek aki nem születik meg mégis ott van egy nő akinek most is érzi az illatát azaz nem a szaglását elvesztette ez egy orrban történő dolog vagy agyban már nem emlékezett látta a hangot amint végiggurul a folyón aztán viszi a szél tovább és most akkor a szelet látta hogy nagy egészen nagy és aztán a nagyság átkával kell itt neki küzdenie mint valami mátkával akit nem akart de a tányért összetörte és a szilánkok között ott a kés amivel pontos választékot készített pontosan a feje közepén és akkor ebben a választékban a fejbőrön látta magát kilenc éve ahogy áll egy hídon és nézi lenn a habokat minden fodrot látott külön és a fodrok között egy kislány masniját piros masnit mert a kislány a kéket és a sárgát elhagyta elhagyta ahogy magyarországot mint egy betoncsíkot a sivatagban úgy csak ez a beton most véres volt és szaglott egészen úgy mint a kenyér a pékségben ahova járt öt kifliért és a vizeszsömle nem volt jó mert azt nem vihetett ahogy a földet se soha amin állunk azt sem a deszkát a linóleumot a fényjelet sem és a kéziratot amit magánál hordott azért felmutatta a repülőtereken mint valami csempészárut amiért nincs ugyan földi büntetés de valahol már készítik a tilót taglót akart mondani de nem forgott a nyelve ő forgott inkább a saját nyelve körül ahogy egy vashorgot beleakasztanak a bőrbe úgy olyan hevesen és nyitott szívvel olyan szomorún de mégis nevetett közben a csorba fogaival kardigánban és nagykabátban de atlétatrikóban másként nevetett és másként is sírt utoljára sírok mondta egy reggel nem látta a könnyeit csak érezte hogy elsózták az arcát ócskásokhoz járt évekig kereste vissza ami maradt abból az édes édes arcból amit az anyja képein csodált levelet is írt neki vagy írt volna inkább elmondta szóban de csak a falnak beszélt egy üres falnak aminek előbb a hátát támasztotta aztán lassan megfordult belenézett a fehérbe látta a mészszemeket előbb csigák voltak kagylók azt is látta még közelebb akart hajolni de ekkor meg a homloka ütni kezdte a homokot mert azon a falon homok is volt olyan homok amit az elfelejtettek használnak halotti maszknak halott gondolta meghalt nem él nem élni fog itt mind aki a háta mögött éppen elsietett és a halottak nem emlékeznek magukra ez nem volt baj mert ezt sem tudta hogy halott mert erre sem emlékezett csak az járt az eszében nem akar a falon túl nem akar ott semmit ez nem is hasonlat jó itt a fal előtt valaki megfogta a kezét és kivezette innen énekelt neki a szemébe énekelt és ez is jó volt nem látta hogy fény van ott vagy sötét.
nem látta.