A műkritikus elélvezett. Ejaculatio praecocks-ot kapott a mű mimetikus idomaitól és katartikus szenvedélyétől. Mert elhihetik, hogy nem plátói vonzalomról volt szó, ha már a Korai öröm koncertre sem ment el. Haha, bruhaha.
A szentpéterváradi Ache (fenetudjamitjelent) csoport közel kétórás, keserédes előadása volt a bűnös szívtipró, ócska csábító. Mert, mint ahogyan a zsigereinket megbizseregtető asszonyok esetében, itt sem az érinthetetlen szépség, jellem és kellem volt a mérvadó, hanem a múló hús, és a hunyorgó szemekből ragyogó hamisság. Nem művészet? Zavaros, átláthatatlan, kétes élvezet? Drága, erkölcstelen és hizlal? Nem – élet? Reszkess, Vologya.
Három fószer meg egy spiné játssza kisded, a kisdedek játékát, teljesen aszexuális, pánszláv macsó ügy. Gyilkos bohócok ők, meg a takarítónő. Kedves, tétova társaság, teáznak, füstölnek, füstölögnek, miegymás. Maxim a főnök, térdígérő haja és szakálla van, meg brokát nyakkendője. Pavel az alfőnök, rövid haja és szakálla van, nincs nyakkendője. Oleg a kisfőnök, kopasz és csupasz, ki van gombolva az inge. Mása a nő, még a neve sincs benne a műsorfüzetben.