A Vicei kivétel. Már szinte romantikus, nagyformátum, tabló. Áll szépen a pirosban, megkapta a nagy ruhát, mozdulnia sincs mód. Ikon. Nem tudom persze, hogy az oszthatóság az tényleg inverze az elmaradt szorzatnak, de gyanítom, hogy nem elég a két alapművelet. Összeadás kivonás. Összkiadás, levonás. Nincs kevesebb, tehát nem lehet több volna és többsincs királyfi. Áll az ólomszívű herceg fecskefényben és lépi a lépéseit az a két nő. Vajon Beckett rájuk gondolt? Vajon Wilde? Nem volna inkább tisztán csak egyet egyszerre, de rossz a kérdés. Valóban van együtt egyszerre, ami van. S aki kibújna, nem biztos, hogy zöldág. Vergődik, az úgy igaz.