Negyven Tardyl meg egy üveg Johnnie Walker, Szécsi Pál huszonöt éve halott, bár igazából nem halt meg, máig itt él közöttünk, örökre harminc éves marad: nem hízik-kopaszodik-ráncosodik, ezzel szavatolja, hogy mégiscsak hinni kell abban a sok szentimentális marhaságban, amiről énekel. Szécsi Pál tehát életben van, de már nem énekel, mert belefáradt, csak úgy csavarog a világban, hol itt, hol ott bukkan fel. Igazából még az inkognitóval sem kell törődnie, mert aki felismeri, az úgysem hisz a szemének. Így történt ez most ezen a nyáron Szegeden is, mikor Szécsi Pál megérkezett és végigsétált a Kárász utcán az álmos nyári vasárnap délutánban. Az emberek megfordultak utána, egymást bökdösték, hogy látja-e a másik és mindenki látta (hogyne látta volna, hiszen Szécsi Pál tegnap délután valóban Szegedre érkezett), de aztán csak megcsóválta mindenki a fejét, hogy az nem lehet, ez nem lehet a Szécsi Pál. Ő pedig csak ment tovább, különösebb cél nélkül, az utóbbi huszonöt évében már nem szokása sietni.



visszajössz hozzám te még, ha jön a nyár
amikor kinyílnak majd a violák
betoppansz úgy, mint régen
mint fénysugár az éjben
átölelsz némán
nem kérdek tőled semmit
ki volt ki tőlem elvitt
nem vádol a szám

Szécsi Pál mint manökent fedezték fel és aztán énekesi pályája hét évig tartott mindösszesen. Huszonhárom éves korától harminc éves koráig készült vele hét lemez és tizennyolc éves korától harminc éves koráig volt hét öngyilkossági kísérlete. Plusz az utolsó sikeres próbálkozás, negyven Tardyl meg egy üveg Johnnie Walker. Szóval fárasztó élete volt harminc éves koráig Szécsi Pálnak, viszont az utóbbi huszonöt évben már nem siet, ráér szemlélődni. Tévét is szokott nézni Szécsi Pál, bár nincsenek kedvenc műsorai és egyre kevésbé érti az egészet. Mert a május elsejei Felvonulók kértékben ő mindig szerepelt és akkor őt nézte az egész ország. Mert akkor még ez egy olyan ország volt egyébként, hogy a legokosabb az volt, amit az ember tehetett, hogy Szécsi Pált nézte a tévében. Már kihűlt testtel feküdt 1974-ben, negyven Tarddyl meg egy üveg Johnnie Walker, amikor még egy ország őt nézte a tévében, mert persze a felvonulók ebben az évben is őt kérték és bizony sokan irigyelték: hogy jóképű, jóhangú, sikeres és gazdag. Pedig nagyon fájt valami Szécsi Pálnak, csak ezt soha nem kérdezte senki tőle. Sok minden hiányzott, ezért is voltak az öngyilkolási kísérletek.

bús szívből énekelni édesen
oly nehéz, oly nehéz
és mégis énekelni kell nekem
oly nehéz, oly nehéz
nevetek, ha mondják
nevetek, ha kell, mindenen
nevetek, de közben könnyezem
dalolok a máról, dalolom,
hogy nincs fájdalom
dalolom, de máshogy gondolom

A sikeres kísérlet után nem halt meg Szécsi Pál (Szécsi Pál nem halhat meg soha, ez mindekinek világos, aki őt ismeri), ez abból is látszik, hogy tegnap Szegeden látták többfelé is sétálni. Szécsi Pál örökre harminc éves, azért aztán van ideje tévét nézni is. Mert most is vannak műsorok, amiket egy ország néz: ott van például annak az énekesnek a műsora, akinek újabban a Dáridó márkanevű húskészítmények csomagolására teszik rá a malacarcát, na ez a jó húsban lévő énekes hívta meg Aradszky Lászlót, hogy öregbítenék kölcsönösen egymás hírnevét. Ez egy nagyon hangulatos műsor, ahol padokon ülnek a nézők és jobbra-balra ingatják magukat, de közben arra azért vigyázniuk kell, hogy a poharaikból a kellékvörösbor az ki ne löttyenjen a kellék-kockásabroszra. Szóval Aradszky László, akinek mély ráncaiba rengeteg púder volt beledolgozva a hangulat fokozása érdekében felugrott a kockásabroszos asztalra, majd pocakjához mérten elég fürgén le is ugrott róla és a közönsége között dülöngélő énekes-műsorvezető egészségére megemelintve felkapott egy vörösboros poharat, amúgy duhaj módra és gondolta meg is issza (ingyen van...), amíg a gitáros szólózik ott valamit a harminc évvel ezelőtti felvételen, amire plébekkelte az egész műsorát, pontosabban saját fiatal hangjával duettezte. Szóval hörböli Aradszky a vörösbort és mivel még csak harminc éve nyomja ezt a számot, hát igazán nem tudhatja pontosan, hol is lép be az ének: neki a száján a pohár, nyeli a bort és akkor felhangzik a refrén. Aradszky sajnálta volna kiköpni a bort, hát csak megvonta a vállát, kiitta a poharat, majd egy sorral később csatlakozott fiatalkori önmagához. Na amikor látta ezt a vállrándítást Szécsi Pál, akkor gondolta, hogy mégiscsak ő járt jobban, hogy negyven Tardyl meg egy üveg Johnnie Walker és örökre harminc éves maradt.
mióta láttam a szemed tiszta fényét
azóta nem tudok élni nélküled
mióta megbűvölt egy pillanatnyi szépség
azóta szeretlek én, de nem lehet
miért nem lehet?
Szécsi Pál úgy látta ezt a szegedi vasárnap délutánt, hogy ehhez unikum barna sörrel illenék a legjobban, és meg is találta a helyet, ahol ezt realizálni vélte. Persze, hogy nem volt barna sör, de volt helyette tévé, ahol klippek mentek. Ha nem is az Aradszky, de hát a fiatalok, gondolta Szécsi Pál. És akkor következett Ricky Martin: egy kanszagú büdösbunkó riszálta magát és közben módszeresen meggyalázott latinos ritmust és dallamot egyaránt. Szécsi Pál maga is mediterrán alkat lévén nem állhatta tovább ezt a förtelmet és bár már jó ideje szemezett a csaposlánnyal (persze az se hitt a szemének, szép szőke, csodálkozó szemű), fájó szívvel hagyta ott a helyet. Az ő romantikus lelke nem bírta elviselni ennek a tenyészcsődörnek a látványát, és bár Szécsi Pál sohasem tanult meg rendesen angolul (hiába készített annak idején két angol nyelvű lemezt is Hamburgban, Paul Moro néven), azt azért értette, hogy nem rózsaszálhoz vannak hasonlítva a nők ebben a számban és valószínűleg nem a holdfényben való andalgásról szól.



csak egy tánc volt, tőled kaptam én
azutőn ment minden könnyedén
együtt mentünk haza az úton
és a többit nem tudom...
csak egy csók volt, boldog pillanat
amit loptam, kaputok alatt
többször mondtad, és most búcsúzom
és a többit nem tudom...




Furcsa dologra lett aztán az utcán Szécsi Pál figyelmes, egy sajátos plakátra, amin egy kutya könyököl: a nemlétező kezére támasztja az állát és ki tudja hová néz okosan-szomorúan, pontosan úgy, ahogy Szécsi Pál tud nézni. Valami furcsa, fájdalmas tudással. Ez a kutya ez valahogy nem illett a Sprite Streetball-vándorcirkuszához, meg a Széchenyi tér árnyas fái alatt elmélyülten SMS-ező tinilányokhoz. Ez a kutya valahonnan máshonnan jön, ezt érezte Szécsi Pál és elhatározta, hogy utána fog nézni a kutya eredetének. A plakát egy színházi fesztivált hirdetett, amin Szécsi Pál egy kicsit elcsodálkozott, mert ő sohasem volt még színházi fesztiválon. Fellépett a Táncdalfesztiválon, 1967-ben teljesen ismeretlenül nyerte el a második díjat például és egy ország tanulta meg a nevét és hogy neki Csak egy tánc volt. Ott volt aztán három évvel később a tokiói Yamaha Fesztivál, ott lépett fel az osztrák színekben induló, angolul éneklő Paul Moro, aki elnyerte a Hitachi különdíját. Na az is Szécsi Pál volt. De színházi fesztiválon eddig még nem járt, ezért el is határozta, hogy mivel éppen másnap kezdődik ez a fesztivál, rögtön szerez egy műsorfüzetet és megnézi, kik hirdetik magukat ezzel a szimpatikus kutyával.