Hogy kerültek elô ezek a filmek?

A lélek mélyén voltak elveszve. Apám az ötvenes években is sokat filmezett, de azokat a tekercseket, amikbôl az Örvényben készült, sosem mutatta meg. El voltak téve a gardróbszobába egy nagy dobozban. A szüleim nagyon korán meghaltak, engem meg nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem, mi van ezeken a filmeken. Forgács Péter kellett hozzá, hogy végül rászánjam magam, ô beszélt rá, hogy ne hagyjuk a filmeket csak úgy heverni. Együtt pakoltuk elô, együtt néztük meg ôket elôször apám nyolc milliméteres vetítôgépén. A filmek nagy részét én is akkor láttam elôször. Aztán én odaadtam ezeket a filmeket Péternek, ô átmásolta ôket videóra, és abból is kaptam kazettát. Ez volt az az alapanyag, amibôl – meg persze hosszú beszélgetésekbôl, kutatómunkából – végül létrejött az a film, amit ma este is láthatott a közönség.

Sok újat tudott meg a családjáról?

Szüleim a háború után visszajöttek Szegedre, de ötvenben felköltöztek Pestre, mert itt elvettek tôlük mindent, akkor már nem a németek, hanem az oroszok... vagy inkább amagyarok. Én már Pesten nevelkedtem. A nagy családunkból alig maradt valaki, és bár a filmben feltûnô rokonokról, nagybácsikról és nénikékrôl hallottam a szüleimtôl, de nem sokat tudtam róluk, mert ahhoz, hogy valamirôl ne beszéljen az ember, ahhoz nagyon sok minden másról is hallgatni kell. Az én szüleim pedig egyáltalán nem beszéltek arról, min mentek keresztül. Arra is csak néhány éve, a film kedvéért szántam rá magam, hogy végignézzem a megmaradt fényképeket, leveleket. Megpróbáltam rekonstruálni elveszett családom elveszett történetét. Azonosítani próbáltam a szereplôket. Úgy kapartuk össze, hogy ki kicsoda. Ebben Forgács Péter nagyon sokat segített. Fantasztikus filmes szeme van, felismer korokat, ruhákat, húsz évvel korábbi személyeket.