A sisakkészítő gyönyörű feleségében Halász Péter és Seith Tillet
előadásában egy annyira méletlen élet tárul elénk, amely már
szinte nevetségessé válik. Azok, akik ismerik Halász Péter, a magyar
származású rendező, színész és a Squat és Love színházak
megalapítójának munkáit, mindig bizarr, tökéletesen elképzelt és
fölépített előadásokat várnak tőle. De még ő sem formálta eddig – néha
oly kegyetlen – vízióit ilyen gyengéd és szeretetteljes megértéssé,
mint ebben az előadásban. Halász Péter megindító emlékeit mutatja be
nagymamájáról, akit ő maga alakít. Az öreg hölgynek egyik lába
rövidebb, mint a másik, megkövesedett matuzsálemként él egy
rosszindulatú világban, mely összeeskűdött ellene, hogy ledöntse
lábáról, elgáncsolja, ráomoljon és kínozza, mialatt visszaemlékszik
életére. Mindez egy koszos kis hálószobában játszódik, ahonnan folyton
káromkodva és pörölve kiabál unokájának, Péternek. Az unokát Seith
Tillet [Szegeden Horváth Virgil] jeleníti meg, egy kis asztalkánál űlve
a színpad előtt. Életrajzát írja, alkalmanként kigúnyolva a Nagymamát
és rákényszerítve a színpadon levő karaktereket, hogy az ő változatában
játsszák el a történetet, amitől egyre ingerűltebb és ettől
mulatságosabb lesz, ahogy a cselekmény messzebb gyérézik tőle. A
Nagymama emlékei egy elegáns, fiatal nő gyakran kísérteties szavain
keresztűl jutnak el hozzánk [itthon Kari Györgyi alakításában]. A
fiatal nő történetét egy kislány mondja el, akiben nem tudatosul,
milyen szerencsétlenségek szegélyezik a nagymama családja és az egész
világ hanyatlását. Mr. Halász játéka komikus víziója az
izűletgyulladásos gyengeségnek, sebezhetőségnek és ugyanakkor a
győzedelmes akaraterőnek. Megdöbbentő, ahogy végigtántorog a szobán,
karosszékekkel és lámpákkal kűszködik, kárörvendő tekintettel bámul egy
halom bevásárlószatyorra, amit összehordtak az évtizedek. Ez a Nagymama
remegő piramist épít székekből az asztalra, majd felnyögdécseli magát a
legtetejére Ð hogy a mennyezetlámpa gyenge fényénél naplója olvasásába
merűljön.
Egyetlen egyszer engedelmeskedik minden karakter Péternek, az előadás
végén. Arra utasítja őket, hogy mondják el újra a történetet, csak most
,,sebesen". Furcsa, félszeg balettet táncolnak, amely szavak nélkűl
örömteli példázattá alakítja ezt a rongyos mesét. Mindez előkészíti a
közönséget egy alattomosan humoros kaddishra, amit Halász úr énekel.
Egyik kezén azbesztkesztyé, másikban, ujjai közt gyertyák, melyeket
egyenként kiolt. Az utolsó láng túlélése mosolyt fakaszt.
A mai színházi világban kevesen képesek egyszeré képeket ilyen mágiával manipulálni és felejthetetlenné tenni.
|