Mondtam Don Leonnak, ugyan, írná már föl ezeket a műfajokat. Azt mondta, oké, várjak egy kicsit, hát vártam és a következő interjút sikerült kicsiholni a fesztivál első napján a Fraserből.

Mi jut eszébe Önnek, ha azt mondom, Thealter?
D.J. Fraser: Az első fesztiválok, az Audmax, meg a nyolctizenötös csoport. Gólyaláb és olaszok, mindaz, ami jó korán volt. Meg a tavalyi fesztivál, mert hogy bennünket a Red House-ból hívtak, valamikor hajnalban, hogy, hé, hát itten van egy buli, aztán zenélni kéne. Tehát akkor a zenékről: a világ zenei termésének azon szemeit keressük, melyek bennünket tükröznek. Ezt akarjuk leszüretelni. Azt akarom mondani, hogy ha mi zenészek lennénk, akkor valami ilyesmi zenéket játszanánk. Így viszont sokkal jobb helyzetben vagyunk, mert ezeket a lemezeket elkészítik helyettünk mások, s nekünk csak össze kell keverni. Saját hangulatunknak és a közönség hangulatának megfelelően.
Közben megérkezik egy papír, jó barna, egy másik kocsma reklámja, rajta egy rakás angol szöveg, melyek közül hosszas szerkesztői egyeztetések során az alábbiakat sikerült kisilabizálni: reggae, dub, easy listening, finom funk – ez nem angol volt –, acid jazz.
Végül megosztom Önökkel a JATE Klub-béli történések legjavát. Állunk egy komámmal az ajtóban, hol másutt, ott a legjobb, körbevéve műanyagpoharakkal, mondjuk a magunkét, adjuk magunkat. Cserébe pedig látványban van részünk. Szép és szőke, gondolom, okos is, hát akkor nesze, mondja a komámnak, és ott, az ajtóban, ugrott ki a melltartójából.
Szerinted ez miféle műfaj lehet, kérdeztem a komámtól. Sem nem mű, sem nem faj, ez az élet, mondta és még azt is hozzátette, hogy ő matematikus, tehát racionál, ha nem zavar. Nem zavart.