Mégpedig legalább háromféle jelentésben fog szerepelni a pacal, hogy mélyebb kérdéseket világítson meg. Már amennyire világítani tud a pacal és már amennyire a kérdéseket megválaszolásuk helyett van értelme megvilágítani.

Namármost az első jelentés az ételt jelenti, amely körül annyi vita dúl: ki viszolyog tőle, ki rajong érte. Ebben a vonatkozásban tehát szögezzük le, hogy mindenkinek joga van mindenhez. Aki szereti, hát hadd szeresse. Aki utálja, az meg csak utálja. Menjünk is tovább az elvontabb pacal-jelentések felé, hogy közelebb kerüljünk ezáltal a színházhoz is egyszersmind.
Második jelentésében a „pacal” szót hadd idézzük Lovasi András értékes soraiba ágyazva:
Az Ex-Stasis szerkesztőségében egész nap elszánt sramlizenével tömhetjük a fülünket, a közeli sportpályán ugyanis valami sörfesztivál harcosai ásták be magukat. Ennek köszönhetően a legváratlanabb pillanatokban kap rohamot a szerkesztőség egy-egy tagja és kezdi kéjesen sorolni, hogy milyen válogatott halálnemeket szánna a derék zenészeknek abban a virtigli hasítottbőr rövidnadrágjukban.
Nem tudom, hogy lehet-e pacalt kapni a sörsátorban, de az eszmei mondanivaló szempontjából hasznos volna, ha lehetne. Nyilvánvaló tehát, hogy a szabad színházak fesztiválja egyértelmű tagadása és elutasítása a pacal-kultúrának.
Van azonban egy ottfelejtett tábla Szegeden, a Galamb utcában, ahogy a vasútállomás felől a város felé induló villamos bekanyarodik. Ez így csárda híján már nem suta reklám, hanem maga a legtöményebb költészet. Hat szóból áll a vers, amely a harmadik, legemelkedettebb pacal-jelentést hordozza.

Halak, vadak, pacal,
zúza, zene, hangulat.

Nem tudom, hogy valóban ezt kínálta-e egykor a Potyka Csárda, én ma már ezt az ókori jóslatok rejtélyességével vetekedő, haikutömörségű verset egyértelmű üzenetnek tekintem a szabad színházak számára. Ennek a hat dolognak okvetlenül benne kell lennie a huszonegyedik század színházában, mármint az idevonatkozó részében, vagyis a show-business-től most tekintsünk el. Tehát umtattára ide-oda dülöngélős sörsátori vonatkozásában a pacal idegen a szabad színházaktól. Viszont a zúza, a zene és a hangulat mellett pacal nélkül sincsen szabad színház. És vadak nélkül sem…
Nem hiszek a számokban, tök véletlen, hogy éppen milyen dátumot írunk, de most valahogy a kerek számok egybeesnek a korszakhatárokkal. Egyrészt vége a huszadik századnak és azt tapasztaljuk, hogy bizonyos dolgok érvényüket vesztették. Nincs vége a világnak, csak egyszerűen ami harminc éve vagy hetven éve súllyal bírt mint színházi cselekedet, azt most ugyanúgy el lehet követni, de nem több, mint tucatáru. Aztán hirtelen a végére értünk a kilencvenes éveknek is és látnunk kell, hogy amik öt éve még működőképes dolgok voltak, azoknak végképp befellegzett. És ne tévesszen meg a marketing a kerek évszámok körül senkit, enélkül is tudnunk-éreznünk kell, hogy ha szabadnak akarjuk a színházat, akkor jó adag beidegződéstől meg kell szabadítanunk. Összecseng a tízes sorszám meg a nosztalgikus hangulat ezen az idei fesztiválon, de nyilvánvaló, hogy jövőre valami teljesen másnak kell következnie. Az X után a pont, az mondatvégi írásjel is egyben.
Az úgynevezett alternatív színház a legjobb úton halad afelé, hogy konzumcikk legyen belőle. Hogy a gyengék művészete legyen. Az összezagyvált keleti filozófiák, füstölők, egzotikus ékszerek és biokaják mellé ezt is megvásárolhassa magának a pontosan belőhető fogyasztóréteg. Pedig ennek már semmi köze a szabad színházhoz, ez olyan plázakonform, hogy csak na. Persze a világvége még messze van, vannak biztató jelek. És itt van nekünk a tábla is, a pontos útmutatással, hogy a szabad színház nem lehet pacaltalan és kell bele zúza is meg zene is, különben nem lesz hangulat.