Hogy él?

Ez olyan kérdés, amelyik jóval szokott átmenni a vizsgán. A vizsga szempontjából mindegy szokott lenni az ember. Szokott lenni az ember, nem mint, aki átmegy. Átmenni a tű fokán bibliai viszonylatban a gazdag embernek nem szokott menni. A Tollasbál gazdag ember, nem is volt más a dolga, mint megkeresni azt a tűt, amely ennyi de annyi helyet hagy, hogy legyen hely átmenni legott. A sikerülésnek ehhez semmi köze nincsen. Esetlen jelenetváltások. Lemegy a fény és feljön a fény. Színházi faktum, de az életből ellesett pillanatok oktrojálása, mert ott van úgy - az életben tehát. -, hogy mennyi csillag függeszkedik fölöttünk, tehát esik ránk a fény. Nappal meg a Nap.

Kijött a BikaFiú és változott át, hogy, amit nevében hordoz, az legyen. A Baltazár Színház nevében hordoz. Tehát az! Innen, ebből a csapdából kell kijönnie, színházi minőség gyanánt és, ha van neki ilyen minősége, akkor sem lehet ennek a maradéktalan élvezetében elvesznie, mert maradéktalan élvezete nem adódik, abból következően, hogy - és most itt az következne, hogy normális. Normális az, hogy, mitől fél és minek örül. Normális az, hogy fél és örül. Normális az, hogy ez egyszerre van és normális az, hogy ez nem lehet egyszerre, mert, ha egyszerre van, az nem normális. De nem ez következik.

Be kell jönni. És ki kell menni. Egyik jelenet a másik után. Egyik után a másik jelenet. Jelenet egyik után a másik. A jelenet egyik a másika. A másik.

Ami Baltazárul van.

A másik párna, a másik főhajtás. A másik, hogy elmondani hagyom magam. Elmondom és kérem a következőt. A következő következik. Ennek normális esetben bárhol így kell lennie, de nincsen így, mert vagy megint te következel vagy nem következik a másik. A másik főhajtás. A másik párna. Simogatás a másik. A mondat a másik, amit én mondok és a másik mondata nem feltétlenül én vagyok, hanem a másik mondata az éppenséggel lehet ő. ő lehet. Naná! Majd visszaadja. Nem, nem tudnak igazán bejönni igazán. Igazán kimenni végezték, tudnak kimenni, ki. Aki menni tud, az mehet. Az volt benn. Aki volt benn ő mindenütt volt. Akinek egyszer, de istenuccse egyetlen megveszekedett nem többször sikerül, az röpül. Nincsen ezen a színpadon sok a röpülésből. Nem vágyna szárnyának lenni, akinek szárnya nincsen? Hát, ezt nem tudhatjuk.

Bár magunkból ki induljunk. Nem vagyunk aki gyógyulna és beteg. Aztán nem vagyunk az sem, aki beteg de gyógyul már, mindjárt - emberek! Rögtön jövök.

Nem csak azért erősítek, hogy erős, hogy szép, kisportolt, a bajoknak ellenálló legyek, és nem csak azért gyúrok, izmozok, töröm magam, vállalom a reám mért szenvedésnél is a nagyobb szenvedést, korántsem. Azért erősítek, állok ellent, ha állok, szenvedek kevésbé, ha éppen nem szenvedek, vagyok izmos és szép és megismételhetetlen és vállas és a hátam egy vetítővászon, ahová vetítenek engem, ahogy szemben veletek, úgy ám, mondom ezt. Nem!

Hogy leadjam azt a súlyt, ami bennem van.