Hogyan született a Baltazár Színház?

Úgy, hogy nézőként láttam évekkel ezelőtt Franciaországban egy belga társulatot és egyszerűen megrendítő előadás volt. Akkor még nem tudtam, hogy nekem ez a dolgom, de azt tudtam, hogy a színháznak valami baromi jó részét, igaz részét láttam, ami nagyon nagy hatással volt rám, és teltek az évek, és ez jött ki belőle, hogy nekem ezt kell csinálnom.

Amikor nézed az előadásaidat, most is ugyanolyan hatással vannak rád?

Igen, iszonyú jó érzés. Amikor ott állnak a tapsnál, nagyon boldog vagyok, akkor teljesen mindegy, hogy itt a nézőtéren mi történik, de érzem, hogy a néző hogy hat oda, és ők vissza, egy ilyen háromszögben. Akkor érzem, hogy ez jó. Lehet nem szeretni az előadást, de egyet tudok biztosan, hogy valami jó van benne.

Színházi értelemben?

Szerintem csodát tesznek. Szépek lesznek színpadon. Persze nekem az életben is mindennél többet ér ez a belső szépség. Viszont a színpadon ezt könnyebb meglátni.

Nem túlságosan egysíkú ez a hatás?

Ez egyoldalúan biztos, hogy nem hat. Pont az a lényeg, hogy nagyon polarizált szerintem. Persze biztos nagyon sok az előítélet, de úgy gondolom, hogy ez eloszlatható, pontosan azért, mert olyat látnak, ami nem egynemű valami. Ugye, te sem éreztél sajnálatot?

Nem, de mégis van a hatásnak egy olyan része, ami a tulajdonképpeni előadástól független.

Az, hogy ők a szerepüket élet-halálra élik meg. Tudják, hogy ez színház, tudják, hogy ez szerep, de a játék tétje más. Ezt a tizenegy embert nem én választottam ki, rengetegen jöttek, az maradt, akinek az a dolga, hogy színházat csináljon. Ezt ő nem fogalmazza meg így, mert nem tudja megfogalmazni, egyszerűen csak annyit mond, hogy ő ezt akarja csinálni, és ezt is csinálja három éve.

Ez az előadás hogyan indult?

Úgy, hogy adtam azt a témát, hogy egy évig írjanak álomnaplót, így lettek nagyon jó, izgalmas álom-történetek, ezekből a személyes történetekből improvizációk, ezek után osztottam ki a szerepeket. Ez nem terápia, hogy az mondja, aki álmodta, hanem akinek úgy éreztem, hogy ez az ő karaktere, tehát ez mind az ő szövegük, meg egy pár Győri Zsuzsa vers és egy dal.

Milyen gyakran játszotok?

Ez a volt a nyolcadik előadás ebből, de én szeretném, ha minél többet játszanánk, ősztől egy országjáró turnét tervezünk.

Változik az előadás egyik alkalomtól a másikig?

Persze, apró dolgokat változtatnak, szavakat betesznek, már uralják a helyzetet. Ezt tanulják, tulajdonképpen színészképzésben vesznek részt.

Mindig pozitív a fogadtatás? Soha nem kaptatok olyan kritikát, hogy ez nem színház?

Nem. Nemrég voltunk Mezőkövesden, ahol egy, a pestihez képest egész más közeggel találkoztunk. Nem olyan nyitottak, falun még rejtegetik a sérült gyereket, erősebb az előítélet, ezért izgultam, hogy mi lesz. A nézőtéren tulajdonképpen végig síri csend volt, semmi kacagás, mintha kardot nyeltek volna, mégis a végén oltári nagy tapsvihar volt. Mint ahogy itt is úgy érzem, hogy biztos valami jó történt.

Nem gondoltál arra, hogy vegyes csapatot hozz létre?

Egyszer beugrott egy profi táncos, aki a lehető legjobban oldotta meg a feladatot, de amikor Anna visszajött, az előadások közötti különbség ég és föld volt. Enikőtől, a táncostól azt kértem, hogy felejtsen el mindent, amit tud, legyen önmaga, legyen egy gyermek, ne játsszon, semmi legyen. Ezzel persze a lehető legnehezebbet kértem tőle. Ha nekem mondasz egy ilyen színészt, aki tud semmi lenni, és óriás egyszerre, az jöjjön!

Vonatkozó előadások:
Tollasbál   07.25.19:00