Amikor tíz órakor leültem először a Régi Hungária előtt, nem tudtam, hogy mennyiszer kell a Yonderboi Shallow and Profound című bemutatkozó albumát meghallgatnom, hogy ne felejteném el az egész Yonderboi témát, a jazzt meg az animációs filmek hangulatát lenyűgözően elegyítő zenéjével együtt. Persze el tudom képzelni, hogy Yonderboi-t valaki a reggeli háttérnek felteszi az infotainment mögé, de kellemes és langyos háttérnél alig lesz több ez a lemez.

Az album első 1 perc 13 másodperce korrektül el van találva, de az intro után már annyira belesüpped ez a kissé halkra kevert retro muzsika a hétköznapok zajába, hogy már igazán abban sem biztos az ember, hogy hallgat-e valamit egyáltalán. Ez a Yonderboi-féle „Do-It-Yourself” ideológia, amit hozzá lehet ehhez az egész produkcióhoz gondolni, az persze szimpatikussá teszi a dolgot, de ez a Yonderboi gyerek nem tett többet annál, hogy elkezdte pakolászni a sávokat a mindenhonnan összegrundolt hangmintákból. Korrektül ki lett pipálva a házifeladat, de kétszer ekkora hangerővel kellene szólni ennek az egész Shallow and Profound lemeznek ahhoz, hogy egy kicsit több figyelmet követeljen magának, mint default egy hét után.

A koncert is ilyen volt: szép, foundnak is csak legfeljebb fond volt, de Pro legkevésbé sem. Egyszer végig lehetett ülni egy Yonderboi koncertet. Lehet, persze, hogy annak idején a Beck is hasonlónak tűnt, de Yonderboiék egyelőre élőben sem mutattak többet annál, amit a lemezen hallhattunk. Persze az énekes hölgy jól nézett ki, meg működött a közönség is, csak hát ennek ellenére mégsem lehet ezen a produkción annyira csodálkozni - egyszerűen véget ért.

Az utána következő Yonderboi által celebrált partyról szóló sorok azonban már egy kevésbé közvetlen tapasztalatból merítő tudósítás részletei, kiküldött helyszíni tudósítónktól. Mint azt utólagos információforrásai révén sikerült rekonstruálnia, a partyra vonatkozó tények annyiban összefoglalhatóak, hogy Yonderboi felpakolt egy-két szolíd tempójú retro-jazzt a maga óvatos hangerejével és ezzel ki is bombázta a kevésbé elszánt fizető vendégeket és szórakoztatta az elszántabbakat.

Amikor pedig úgy gondolta, fogott egyet a kábelen, egy flegma mozdulattal felkapta a gépet és lelépett, hogy holnaptól Nyugat-Európában próbáljon szerencsét, reméljük sikerrel. Külföldön kajálják, lehet, hogy mi vagyunk egy kicsit túl öregek/fiatalok ehhez a zenéhez, és idővel ez a Yonderboi is belejön a show-businessbe, producerkedéssel meg minden. Később jöhet egy dokumentumfilm is, meglehet a nagy magyar áttörés, szóval a mag el van vetve, már csak ki kell nőnie a dolognak magát. Ha a következő lemez kétszer ilyen durván meg lesz dörrentve, akkor lehet a dologból akár egy tök príma magyar toon music is. Ha valaki kiabálna benne, akkor mondjuk hívhatnák a magyar Mr. Bungle-nak is, de az már egy egészen másik Yonderboi lenne.

Egy szó mint száz: szép volt, jó volt. Köszönjük. Kedd estére elég volt, tegyük magunkat töltőre holnapig. Természetesen azóta sem tudom, hogy mennyiszer kell nekem meghallgatnom ezt a lemezt, hogy két-három számnál többet fel tudjak magamban idézni reggelenként. Legfeljebb esténként lefekvéshez a tücsök szerepelés mellé fel lehet tenni csucsikához, de egyébként ha az ember táncikálni akar, akkor próbálkozzon inkább egy kis Slayerrel, abban Dave Lombardo keni a dobokat. Csak fel kell tekerni a CD-n a hangerőt, na az pörgés, Yonderboi pedig nem ez a kategória. Persze ezt ki-ki maga dönti el.