Kezdem elölről. Először volt a por, majd a sör, ecet, tej, bor, banán, citrom, virágok, szivar, szódabikarbóna, liszt, fűrészpor...

Miért használtok „igazi” folyadékokat ? A közönség úgysem érzékeli, hogy abban az üvegben ecet van vagy víz...

A magyarázat egyszerű. Nem vagyunk színészek, festők vagyunk, képzőművészek, és a helyzeteket képzőművészként éljük meg. Ha eszünk, nem tudjuk eljátszani, hogy valami keserű vagy savanyú, csak ha valóban az. Érezni tudjuk, és átadni ezt az érzést. Nem akarunk imitálni. A profi színészek képesek eljátszani olyan dolgokat, amelyeket nem éreznek.

Mazochizmusnak tűnik tejjel, ecettel és borral kevert szódát nyalni...

Azt se felejtsük el, hogy az ecet és a bor ugyanannak a szőlőnek a különböző megnyilvánulási formái, és ez fontos. Ennyire egyszerű.

A „Balett", amely a THEALTER-re készült el négy nap alatt, tele volt „ellenséges” tárgyakkal. Azt éreztem, hogy felépítettetek tárgyakból egy világot, majd elkezdtetek harcolni vele.

Számunkra könnyebb és izgalmasabb létrehozni egy előadást a semmiből, mint egy már megszületettet újra és újra ismételni. Bejárni egy teret, és kitalálni, hogy mit lehet vele kezdeni, tárgyakat keresni hozzá. Nem vagyunk színészek, nem játszunk, élünk a színpadon, ezért nagyon nehéz ismételni. Ha fájdalmat érzek a színpadon, az tényleg fáj, nem mímelem. Talán emiatt végletesek egy kissé az előadásaink.

A nézőtérről úgy tűnik, hogy szeretitek ezeket a helyzeteket.

Így élünk.

Mit sugallt nektek a Régi Hungária bálterme, amikor először beléptetek?

Természetes volt, hogy használni fogjuk mindkét szintet. Látni lehetett a mennyezetben a sok lyukat, rögtön azon kezdünk el gondolkozni, hogy mit lehet oda függeszteni. A létező térből indultunk ki. Az oszlopokból, a talaj egyenetlen deszkáiból. A széket, amit használtunk, Peró készítette a Metanoia pár évvel ezelőtti előadásához. Kölcsönkértük, így lett Ache-Metanoia koprodukció...

És a könyvek? Haragban vagytok?

A könyv egyik kedvenc tárgyam. Talán történelmi vagy vallási háttere van a dolognak. Zsidó vagyok, és a zsidók számára olyan a könyv, akár egy ikon. Isten része, s mint ilyen, szent dolog.

Azért tönkrement néhány könyv az előadásban...

Azért is szeretem a könyveket, mert sok bennük a szöveg. Mi nem használunk szöveget az előadásban, valamilyen formában mégis jelen van. A könyv fontos jel. Olyan tárgyak vannak az előadásainkban, amelyek körülvesznek bennünket a hétköznapjainkban, és amelyeket megpróbálunk másként érzékelni, érezni. Nincs üzenet. Nem akarunk semmi konkrétat vagy különlegeset mondani arról, hogy hogyan kellene élni, vagy mi a rossz és mi a jó. Megpróbálunk felépíteni egy vázat, amely üres belül és amelyet minden néző megtölt önmaga kultúrájával, múltjával, hátterével. Minden, amit a néző előadás közben érez vagy gondol egyenértékű azzal, amit mi csinálunk. Megmutatunk valamit, interpretáció nélkül, a néző pedig megalkotja az előadást, megtölti jelentéssel. Persze nekünk is vannak válaszaink a felmerülő kérdésekre, bennünk is zajlik egy előadás, egy teljesen más előadás, de ez nem fontos és semmi esetre sem előbbre való, mint amit bárki gondol előadás közben. Fele munka a miénk, és fele a nézőé...

Hogyan kapcsolódnak össze a festményeid a színházi előadásokkal?

Minden színházi helyzet olyan, mint egy időben és térben kiterjedő kép. Képzőművészként gondolkodom a színházról. Ausztriában készítettünk egy színházi előadást, profi színészekkel, és nem tudtam mit kezdeni az olyan jellegű kérdésekkel, hogy mit miért érez a figura, milyen gondolatok, érzések vannak egy mozdulat mögött. Nem tudom. Szerintem a dolgok egyszerűbbek. Használd a körülötted lévő tárgyakat. Élj velük. Buddha színháza. Egyszerű, lassú, tiszta képek. Mint egy meditáció. Tárgyakkal.

Vonatkozó előadások:
Balett   07.24.22:00