(Kemény riportalanynak bizonyult Ales Janák, akit már akkor sem lehetett kizökkenteni, amikor a Teatr Novogo Fronta előadásán többször fejbe vágtuk a strandlabdával. Amikor megszólítottam, nagyon mérges lett, mert én azt állítottam, hogy ő a TNF vezetője. Én is szívesebben labdáztam volna megint, de azért kérdezni is jó, és egy válasz is jó lehet valamire. Hogy is van ez? Háborút veszthetünk, de csatát nem, vagy fordítva, csatát igen, de háborút nem? Na mindegy.)

Csak hárman vagytok a társulatban?

Nem, összesen heten. Vannak közöttünk oroszok, németek, csehek, olaszok, szóval ez már egy nemzetközi társulat.

Van közöttetek rendező?

Ezt nehéz lenne megmondani, ahogyan mi dolgozunk, nehéz lenne eldönteni, hogy ki a rendező, ki a koreográfus, ki a táncos. Ez inkább egy speciális életforma, mi minden nap dolgozunk, és a munka során folyamatosan mindenkinek kitisztul, hogy mi a helye ebben a rendszerben, nincs semmi előre eldöntve.

Nem hiányzik a külső szem?

Ez egy furcsa dolog, attól, hogy valaki koreografál, az még nem jelenti azt, hogy kívülről látja a dolgokat. (Itt egy kis fordulat történt a beszélgetésben, megjött Kozma András barátunk, hogy tolmácsoljon közöttünk, hogy Alesnek megkönnyítse a dolgát, aki az orosz nyelv segítségével hol köddé vált, hol széltolóvá.) Minden előadás úgy születik, hogy a színészek ott élnek a színpadon, és aztán kezdődik a struktúra keresése. Ez a legérzékenyebb pontja a folyamatnak, ilyenkor rengeteget vitatkozunk. Természetesen én igyekszem az utolsó szót kimondani, de inkább kimondatik, kialakul magától, nem egy embertől függ.

Hogyan dolgoztok most?

Minden darabbal a színész önmagát próbálja meghaladni, túllépni, mindig a következő előadás felé törekszik, a már meglévők olyanok, mint egy-egy gyöngyszem ezen az úton.

(Remélem ezt felvetted!)

Mi a legfontosabb számodra a színházi munkában?

A színház az élet egy pillanata, egy találkozás, ami soha nem térhet vissza. A színész az az ember, aki az ilyenfajta találkozásokat igyekszik széppé tenni. Lehet, hogy András szebben tud énekelni, meg táncolni, én viszont mondok egy rossz viccet. A találkozásunk mégis nagyon szépen sikerült. És ez már soha sem tér vissza, mint ez a szép nyári este, mint ez az interjú. Nekem inkább az az érdekes, hogy az ihlet hogyan jön. Ha van ihlet, akkor az ember él. Az ihlet az első, a kimúlás az utolsó... Semmiféle szabályt nem szeretnék másoknak felállítani. Az ember olyan, mint a szél, a szél is akkor létezik, amikor fúj. A legfontosabb, hogy egy archetípussal szembesítsük a nézőt, ha ez sikerül, átzuhanok a mítoszba, a mítosz világába. Ma már egy mobiltelefonos ember is lehet archetípus, mivel olyan gyakran látjuk az utcán.

Van olyan színház, vagy színész (Chaplinen kívül), akit szeretsz?

Mi is a színház? Mi a jó a színházban? Hogy az mindig egy találkozás, az hogy te láttál engem, mikor én ennyi meg ennyi idős voltam, és te már soha nem fogsz látni engem ilyen állapotban. Ezért nem tudom megmondani milyenfajta színházat szeretek, mert a színház szituációkból áll.

A stílusban, a színház-felfogásban sok a hasonlóság a Derevo csoporttal, az egyik tagotok is onnan érkezett. Hogyan viszonyul a TNF a Derevo-hoz?

Igen, van közünk hozzájuk. Elkértek tőlünk két lámpát, és nem adták vissza.

Vonatkozó előadások:
Aki engem néz   07.26.22:00