Ez persze az előadásokat is megváltoztatja: így, az ötödik nap táján már egyik sem olyan, mint eredetileg, otthon volt. Gondolom, az a jó színház, amelyik átadja magát e hatásnak, és színészei is kíváncsiak, miben különbözik majd mostani előadásuk, mit tesz hozzá, mit vesz el az, hogy áll a bál, pörög és pörget a fesztivál. A Piroska fesztiváldarab. A hangulat élteti, az előbb méltatott részegség, a színházéhes kedv. Amíg ez veszi körül színészeit, addig él: ha virgonc alakok töltik meg a nézőteret, a virgoncság átragad a színpadi hisztériára is.

1. megfigyelés: idén nem volt még előadás, melyen ennyit nevetett volna a publikum. Most nevetett, mert már nevetni akart, és azt is élvezte, amikor nem lehetett, mert a nagy vidámság drámába fordult. Örült, hogy röhöghetett, és hálás volt, amikor abbahagyhatta. A legvénebb színházi obsitosok sem értik, hogy miképpen durran be a közös vidámság.

2. megfigyelés: a Piroska vált a fesztivál gyerekelőadásává. Úgy látszik, szükség van ilyesmire akkor is, ha Kukac Matyi épp nem ér rá: a szülők, mint akik összebeszéltek, ide hozták el csemetéiket. ők meg élvezték, pedig az úttörőbecsszót és a Kun Béla utcát nem is értették.

3. megfigyelés: a színház jó dolog. Most például azért volt jó, mert - milyen furcsa - egy ilyen előadásban, melyben be nem áll a szereplők szája, a legszebb részek a némák voltak. A szeretet Pintér Béla szemében, ahogy az anyjához fordul, meg a kaján gúny a Dióéban, ahogy néha Piroskát bámulja. A hisztéria természetrajzát egyébként tudományos pontossággal méri fel az Utolsó Vonal: a család négy tagja egytől-egyig hisztérikus (feltételezhetjük, távollévő, de emlegetett családtagjaik sem normálisak), ám minden hiszti más. Van kikiabált és elfojtott, néha feltörő és folyamatosan, büszkén viselt változata.

4. megfigyelés: mintha ez az előadás így jött volna létre: minden színész azt csinálhatta, amit szeretne. Mert jó régiesdit játszani, jó megmártózni az ocsmány csipketerítők, a Szabó család, és úgy általában, a hetvenes évek édes-poros világában. Nőt is jó játszani, bár nem könnyű. Legalábbis lehet a nem könnyebb végéről kezdeni. A sok apró megfigyelés, a köszvényesen tartott, előremeredő mutatóujj, az idegesen keresztbefont lábak, az ágyban fenék alá szorult, dühösen előrángatott notesz, és ez a két jó nő (Tamási Zoltán és Dióssi Gábor) élő színházzá tette az irreális bohózatot, az érzelmes drámát, no meg a száraz hiszterológiát.

Nincs szebb műfaj a bohózatnál. A cirkusznál. A mi saját, kizárólag helyi viszonyok között működő, importálhatatlanul víg, tízéves szappanoperánknál. Amikor valaki ebédel, de nagyi véletlenül ráteríti a csipketerítőt, nagyapu köhög és ettől az első sorban mindenki vizes lesz, és amikor valaki majd meghal, hogy szidolozhasson végre. A lényeg az, hogy komolyan csinálják, a vicc is legyen komoly, és akik játsszák, hagyják magukat, hogy ugyanaz sodorja őket is, mint a nézőt: mármint a fesztivál.

Vonatkozó előadások:
Piroska   07.20.20:00