A közönség és a Kálmánchelyi
Zoltán-Végh Zsolt duó nagy találkozása még a Szigeten történt, anno a
Szegény Peti nagymamája mesénél ’97-ben. Előtte egy évvel döntött úgy a
Sziget, hogy a szokásos esti híradó előtt legyen egy kis bemelegítő a
jónépnek. És lőn. Ebben Petike a Szigetre menvén otthon felejtette az
uzsonnáját és a finom ivólevét, amit az ő kedves nagymamája egresből,
répából és céklából készített el neki. A hős nagyi pedig nem hagyta
annyiban, elindult az ő kisunokája után a hírhedt helyre, ahol
mindenféle zűrös alakokkal találkozott: Szeku Ricsivel, LSDénessel és
Sziámi Műláb Péterrel. A végén a detox sátorban persze rálelt
Petikéjére is. A filmet Véghék lakásában vették fel egy video 8-as
kamerával, egyszeri próba után. Ez volt a kezdet, és sejthető volt,
hogy további megpróbáltatások várnak ránk.
Hamarosan megjelent a színen a Nő is Stefanovics Angéla személyében. A
trió jött, láttatott és aratott. Elkészült a Pesti mese, és mi először
csak zavartan heherésztünk, majd hangosan röhögve borultunk a fűbe,
mikor a Köcsög és társai harmadszor is elénekelték, hogy „ki a f***om
az az Óz”? A pesti közterek öszszes jeles képviselője megmutatta magát:
ittapirosholapiros, Krisna jobban szeret és persze előkerült MaffiÓz
is. A kalandorok útjukba kerültek a Zöld Sasoknak („Innen addig nem
mentek tovább, amíg úgy meg nem verünk, hogy nem mentek tovább.”) és a
rendőröknek is.

A tavalyi uristennel pedig tényleg megtörtént a nagy áttörés. Ez a mű
is ugyanolyan könyörtelen és szarkasztikus a maga végtelenül kedves
módján: felvonul benne interaktív Biblia, Isten ‘2 in 1’. Ez már nem
animáció, nem szobai buherkodás, hanem valódi kisjátékfilm, ami nem
akármilyen díjakat zsebelt be. Muszáj volt rájuk odafigyelni. Nem
lehetett nem észrevenni, hogy van pár ember, akiknek mindenféle
művészkedési szándék nélkül, egyszerűen csak ha van egy jó ötletük, nem
hagyják veszni, hanem utat törnek a megvalósításához.
És most jön még csak a java. Legközelebbi történetük kiindulópontja a
frissen szabadult fojtogatós gyilkos, aki a Sztanyiszlavszkij-módszer
túlságosan is elkötelezett híve. Alapötlet az újabb sztorihoz: mi
történik, ha valaki félreért és túlságosan komolyan vesz valamit,
amiben ő a végletekig hisz. Valószínű, erről bőven lesz mit mesélniük.
Ponyvalegény, Albínó Batman és Léleklufi után még egy kis tekeredős,
kerekecske-gombocska is összejött a Besh’o’drom koncerten, a teljes
kiütésig, és csak hogy stílszerű maradjak, „kész voltunk, mint a házi
feladat”.