megnézni. A társulat igazából nem is profi színészekből áll, hanem inkább haladó gondolkodású, fiatal díszlettervezőkből, lévén az Academia fészke a varsói Képzőművészeti Akadémia megfelelő tanszéke. A szöveg nélküli előadás keretét hat-hét teljes idejű könnyűzenei szám adja, latinok, radio rock számok – ezekre villannak fel a reflektorok a színpadon, rendszerint egy-egy statikus, női életképet feldobva, négy ütem után a következő másodpercet (vagy következő napot, évet, életet, karmát), vagy éppen ugyanazt, ami ismét csak a karma-elmélet találékonyságát dicséri. Az egyszerűség itt nem a színészi nagyságot hivatott kiemelni, hanem a hűvös, tárgyilagos, elegáns látványvilágot. A finom női sziluettek, a véget nem érni látszó alternatív divatbemutató (showroom a showroomban) nem akar mondani semmit, mindent csak mutat, figyelmeztetve a nézőt a maga színházi reflexeinek egyik észrevétlen alapelemére, miszerint az puszta színpadi jelenlét, de még az üres színpad is narráció, ha az alkotó mondani akar valamit. A Karma azonban a videoklipek és a divatshow-k felől érkezik a Régi Hungária bio-virazsírozott játékterébe, és alaposan meghökkenti a közönséget szándékos cselekmény-nélküliségével. Nagyon izgalmas látnivaló, és ha Genet Cselédekjének kontextusában nézzük, sok rejtett, talán nem is szándékolt, de mindenképpen érdekes réteget moshatunk ki belőle. Kis pihenő – kinek buli a szőke varsói lányokkal a Laposon, kinek egyéb szabadfoglalkozás –, és már ott is vagyunk a magyar délen, az évek óta sikert sikerre halmozó újvidékiek […]