Csak azt nem értem, miért hívják Andaxínháznak. Az Andaxin megnyugtat. Elkábít, lelassít. Elméletileg ugyan elképzelhető, hogy van színház efféle célokkal, az Andaxínház viszont biztosan nem az. Inkább megmozgatna és felpörgetne. Hát úgy néz ki a Geltz, mint aki nyugodt? Mint aki elsimítani igyekszik a gyűrődéseket? Szerencsére nem. Sok benne (és bennük) a feszültség, és lehet, hogy ez teszi őket alkalmassá arra, hogy törzsvendégei legyenek a Thealternek. ők ugyanis a bajnokok: eddig minden évben itt voltak, nélkülük nem volt – nélkülük tehát nincs – fesztivál. Vagyis vagy nagyon tudják, hol a helyük, vagy csak nagyon kitartóak.

Mert makacsság az bőven van bennük. Az elmúlt évtizedben lassan és alig változó stílusuk – az makacsság. A csend körülöttük, hogy alig látszik, hogy vannak, aztán mégis minden évben előrukkolnak valami újjal, az is az. Nem pályáztak a nemzeti színházért, szerintem ez is a makacsság egy neme. Önfejű népség. A kilencvenes évek elején azt nyilatkozták, hogy az ő színházuk gesztusszínház. Hagyjuk rájuk, ők tudják. Egyszerűek, nem titokzatoskodók. Nem szeretik a felesleges beszédet: ezért szeretik a verseket. Egy Jandl-alapú előadás volt az első produkciójuk, tavaly a zsinagógában Körössi P. Józseftől József Attiláig szavaltak-énekeltek. Idén már verses estnek is nevezik az előadásukat, de ne hagyja magát senki becsapni: virtigli színház ez, még ha néha vers- vagy Beckettalapú is. Tavaly én Magyar Péternek adtam a fesztivál legjobb színésze díjat. Pedig csak dobos – de helyzetben volt a színpadon.
Az Andaxínház helyzetbe hoz. Formában tart. Nem is értem, hogy bírják.