1897-ben vásárolta meg a Stefánián álló telket Kass János szegedi vendéglôs, aki ekkor már több éttermet üzemeltetett a városban, de szeretett volna egy saját tulajdonú kávéházat nyitni. A Tisza-part ekkor még rendezetlen, pocsolyás, nádassal borított terület volt, a vásárlást követôen azonban a város vállalta, hogy rendezi a környéket, így születtek meg a Stefánián álló gyönyörû bérházak is.
 1898-ra felépült a Kass-kávéház, más nevén Kass-vigadó, de még nem a mai formájában. Üzemelt benne egy kávéház, büfé, étterem, „játéktermek”, két hangversenyterem, és itt székelt néhány helyi polgáregylet is.
 Három évvel késôbb megkezdôdnek az elsô átépítések: új emeletet húznak fel egy bálteremmel és kiépítenek egy üvegezett teraszt is. Ezt követôen 1914-ben történnek a legjelentôsebb változások: Kass János a kor igényeinek maximálisan megfelelô, hatalmas szálloda kialakítását tervezi a kávéházi rész fölött. A nyári terasz beépítésének, az emeleti épületrész lebontásának és a háromemeletnyi szállodarész felépítésének terveit Baumhorn Lipót, a szegedi „új” zsinagóga tervezôje készítette.
 A Kass-kávéház a századelôn a szegediek egyik legkedveltebb szórakozóhelye lett, a társasági élet központja, az I. világháború azonban érezhetôen visszavetette a forgalmat (csakúgy, mint a város többi vendéglátóhelyén), így Kass János 1915 ôszén, eredeti terveivel ellenkezôen bezárta a kávéházat, hogy az ne termeljen több veszteséget, de megkezdte az átalakítási munkálatokat. Az új szálló egy év múlva, 1916 ôszén meg is nyílt, a kávéház pedig ezután Kis Kass néven üzemelt tovább, bár a városlakók gyakran csak Bohémtanyaként emlegették.

A két világháború között újra a szegedi kulturális (és éjszakai) élet egyik központja lett a kávéház, itt alakult meg a Szegedi Fészek – a helyi írók, költôk és mûvészek klubja –, aminek eredményeképp a helyi értelmiség találkozóhelye lett a Kass. Mellettük olyan prominens vendégek is megfordultak itt, mint Ady Endre, Juhász Gyula, Bródy Sándor és Bartók Béla.
1928-ban Kass János elhunyt, az egész város gyászolta. A szállót ezután fia, ifj. Kass János vette át.

Az I. világháborút követô gazdasági válság azonban alapjaiban rendítette meg a szálló egészének mûködését: a harmincas évek elején egyre nagyobb deficittel járt a mûködés, ami végül az épület bezárását, az alkalmazottak elbocsátását, valamint az ingóságok, sôt magának az épületnek az elárverezését eredményezte.

Az épület új tulajdonosa egy, a mûködtetésre alakult részvénytársaság lett, amely kisebb felújítási munkálatokat követôen 1934-ben újra megnyitotta az épületet. Ifj. Kass János azonban nem engedélyezte a Kass név használatát, így a szálló a Hungária nevet kapta. A harmincas évek végéig fokozatosan bôvült a kínálat: bridzs-szalon nyílt, majd egy bár és éjjeli lokál; rendszeresen tartottak zenés esteket, az étterem mellett pedig kialakítottak egy halászcsárdát is.

A II. világháború alatt, ha nagy nehézségekkel is, de folyamatosan mûködött a szálló, 1945 után azonban jelentôsen csökkent a forgalom.

Az épületet 1949-ben államosították és a következô üzlettípusokat mûködtették tovább: szálloda, étterem, éjszakai mulató (Kis Hungária néven), söntés, kávéház (ahol 1952-ig uzsonnázási lehetôséget is biztosítottak). 1962-ig csütörtökönként népszerû zenés-mûsoros esteket tartottak fôvárosi mûvészek részvételével, vasárnaponként pedig a fiatalok az ötórai teadélutánokon teáztak. A hatvanas évek elejéig kisebb felújításokat végeztek és modernizálták a mûszaki berendezéseket, 1963-ban pedig az éjszakai mulatót zónázóvá alakították át.
folyt.köv.

Forrás: Bátyai Jenô – Bátyai Gitta: A Kass Szeged, 1998.
 Külön köszönet: Quaestor Rt. (Szeged)