„Ugye, gondolsz néha rám
 csillagfényes éjszakán
 mikor nyugszik minden halkan, csendesen,
 csak a honvéd nem pihen”

Aki soha nem tette, az nem is tudja, milyen álmosító lehet egy nyári, fülledt délután a kert végében a kis házikóban üldögélni, amelynek ajtajára szíveket vágtak felülre, hogy bejöjjön egy kis fény. Darazsak álmosító döngése, büdös húslegyek elcikázó zöldje – az összes érzéket megkínálja a nyár. Távolról a krumpliföldön munkálkodók beszélgetésének foszlányait hozza a szél, idônként felvisít egy-egy koca, kárál a tyúk. S ebben az álmosító dongásban, kárálásban, hôségben akár el is bóbiskol az ember. Nem csoda tehát, hogy Tót Lajos itt lelt menedéket az ôt lassan már ôrületbe kergetô ôrnagy elôl.

Nehéz vállalkozás egy kedvelt, ismert darabot sokadikként színpadra vinni. Egyrészt szinte biztos, hogy a közönség szereti a darabot, másrészt már van összehasonlítási alapja, fenntartásai, valamiféle elképzelése. A nézô tehát valamit vár.

Örkény csetlô-botló kisembereit, a fiuk érdekében mindenre kész Tótékat nem lehet nem szeretni. Annál inkább küszködünk érzéseinkkel, ha az ôrnagyról van szó, idônként – idegállapotára való tekintettel – megbocsátóak, elnézôek vagyunk vele, aztán a végén mégis csak úgy gondoljuk: megérdemelte.

A Soltis Lajos Alternatív Színház Tóték elôadását korábban már megrendezte a társulat azóta elhunyt névadója. Soltis Lajos halála után a társulat folyamatosan repertoáron tartja a Tótékat. A felújított változatban, amely Pápai László munkája, kevés díszlettel dolgoztak, a díszletcseréket, színpadi átrendezéseket rövid szünetekkel oldották meg, s közben Karády Katalint hallgathatta a közönség.

S ha már Tótékat és az ôrnagyot fentebb megemlítettük, nem szabad megfeledkeznünk a postásról, aki szeretett és nem szeretett emberekre osztja a világot, s míg a korábban ôt kezelô Cipriani professzort nem fosztja meg a rossz hírektôl, Tóték fiának halálhírét bizony megeszi.
 Öten a színpadon, szemben a közönséggel.

A színház mindig bátor vállalkozás. Lesznek olyanok, akik rezzenéstelen arccal ülik végig a két felvonást, míg mások lelkesen tapsolnak. Mindenkinek megfelelni nem kell, és nem is lehet.
 Ami a darab csattanóját illeti: a szerkesztôségbe talán jövôre mi is beszerzünk egy margóvágót. Aztán majd meglátjuk.