Egyszerûen kitúrtak. Sokan voltak, és megállíthatatlannak bizonyultak. Én próbáltam szólni, ügyesen helyezkedni, látni valamit, de nem sikerült. Hosszú percek után feladtam. Végleg kitúrt a tíz év alattiak tábora.

Biztosan sokan átélték még ezt az élményt azok közül, akik ellátogattak szerda délután a Cuhárés Bábmûhely Varionettjére. Persze nem csak erre kell emlékezni ebbôl a csodás elôadásból. Az idôjárás jól viselkedett, a helyszín is tökéletes volt: árnyékot adó, lombos fák alatt, a szökôkút tövében, rongyszônyegeken ülve vártuk, hogy a kis paravánnál elkezdôdjön a játék. Nagy volt a nyüzsgés, a csalogató szavak után egyre több kisgyerek keresett helyet magának a zöldben, s habár az idôsebb korosztály hátul maradt, mégis ugyanolyan izgalommal leste, mit is tartogat Kiss Ágnes és Szkaliczki Adél számukra. Aztán felgördült a függöny, s a Dugonics téren egy kisebb színházban találtuk magunkat. Olyan ritkán jut el az ember bábszínházba (a gyerekkor után gyakorlatilag meg sem fordul a fejünkben), s amikor feltûnt a két „szereplô“ a színen, elragadtatással figyeltük, milyen valósághûek ezek a figurák. Nem hiába, hiszen egyedi készítésû bábokkal találkoztunk (Grosschmid Erik munkái). Amint megszólaltak, s megtették az elsô lépéseket, egyszerre valóban létezô teremtményeknek képzeltük ôket. Álmodozó balerina, perlekedô zongorista, keleti kígyóbûvölô, ügyetlenkedô zsonglôr, fürdôzô énekesnô és még sorolhatnám, ki mindenkit hívtak életre a bábmûvészek a rövid mûsor alatt. A zene pedig elrepített minket egy letûnt korba, amelyben még a varieté mûfaja uralkodott. Belecsöppentünk, benne ragadtunk, élveztük.

De nem túl sokáig. Néhányunk számára lerövidült az elôadás, mivel esô helyett ezúttal gyerekzápor zúdult ránk. Alig telt el tíz perc, amikor egy barna kislány megállt középen, harminc centire a színpadtól, s ezzel kezdetét vette elôbb a sírás-rívás, majd a totális káosz, és a kicsik egyre közelebb nyomultak. Végül egy kékpólós kisfiú oldalról bemászott a játékzongora mellé. A többiek utána. De ez mind semmi, az agyafúrtabbja hátulról támadt! Rohangáltak a színpad körül, húzkodták a függönyt, keresték a bábokat. A mûvészek azonban hôsiesen tûrtek és megállás nélkül játszottak. Mi csak hallgatni tudtuk a játékot, s a zenét, a technikus fiú is már látatlanban dolgozott. Hiába próbálta megmagyarázni a gyerekhadnak, hogy jöjjenek hátrébb, onnan is érdekes a mese, a gyerekek nem mozdultak. Ámulatba esve figyeltek tovább. Hm, cseles. Talán a korral jár. Ôk még felelôsség nélkül tombolhattak kedvenceik láttán. Én persze a végén semmit sem láttam.