Az első magyar szponzorra Széchenyi István talált rá, és az hálából egy éven át támogatta őt a Tudományos Akadémia megalapítása után. Széchenyinek cserébe csupán annyit kellett vállalnia, hogy évente legalább négyszer megemlíti őt vagy vállalatát a naplójában. Különös, de igaz, hogy az első magyar szponzorálással egyszerre született az első magyar szponzori szerződésszegés is, hiszen a legnagyobb magyar öngyilkossága előtt az összes ilyen bejegyzést kisatírozta naplójából, illetve néhány oldalt kitépett és elégetett.

Azóta persze sok minden megváltozott: nincs kulturális esemény, művész- vagy közönségfilm, színház és legfőképpen színházi fesztivál céges támogatás nélkül. Az Ex-Stasis korábbi számaiban e rovat az ő bemutatásukat szolgálta. Ezúttal azonban meszszebbre tekintünk: jövő évi szponzorainkat szeretnénk bemutatni. Mert már látjuk őket.

Az ideális szponzor művelt, sportos testalkatú, jó humorú. Szereti a francia konyhát, de egy velős pacal sem hozza zavarba. Napszemüvegben érkezik, vastag nevetése már az utcáról felhallatszik. Ismer minket, és szeret. Tudja, mi a jó bennünk, és megbocsátja apróbb hibáinkat. Kialakult véleménye van a kontakttáncról, Maia Morgensternről, és arról, hogy játszhatja-e egy előadásban ugyanaz a színész a bolondot és Lear legkisebb lányát.

Ritkán látjuk. A bankókötegekkel teli disznóbőr diplomatatáskát már a titkárnőjével küldi el. De róla majd egy másik alkalommal…