„Biztos sokan emlékeznek még az Ötödik elem címû film kék színû, mutáns operaénekesnôjére
az ultramodern ûrhajós környezetben. Ha az ûrben még nem is tartunk, de legalább tíz év kell ahhoz, hogy Ágens kamara szólóoperájához hasonló elôadások megszokottak és elfogadottak
legyenek. […]

A Tenebrae gyakorlatilag csak gesztusokból áll. Gergye Krisztián különös koreográfiája ötvözi
a Jáva szigetérôl hazahozott mozgáskultúrát a provokatív táncelemekkel és jelmezzel, illetve
az azt helyettesítô meztelenséggel: a táncosok testük már-már amorf torzításaival játszanak, kihasználva a surlófény effektusait. Eközben Ágens folyamatosan torzuló, a dinamikai és magassági végletek között mozgó hangja mindvégig elemel a nézôtéri környezetbôl. Az éteri rezgés, a metafizikai állapot és a speciális intonáció végképp olyan fajsúlyos nyomást helyez elménkre (az amúgyan nem túl hosszú elôadás során), hogy hetekre kimerülünk a pesszimista félhomályban. Kor-reakció ez, jóslatként elôrevetített rémképei a pusztulásnak: Ágens féregként csúszik be a színpad közepére, mi pedig riadtan figyeljük a vészkiáltást, valóban ez vár ránk?”

Végsô Zoltán: A nôi vonal, Íva Bittová és Ágens a Trafóban, Balkon 2002/10