„Nem Wurlitzer a Verkli, ezt szívvel
kell tekerni!”

A cím egyszerre utal az ósdi utcai zenegép által lejátszott zenére, a betáplált és ledarált egyszerû dallamokra, illetve az élet során ciklikusan visszatérô eseményekre. Egy olyan létállapot leírására és modellálására vállalkozunk, amely mindannyiunk számára eredendôen ismerôs; ünnep lesz, tehát mindenki ünnepe, ám arra – valami okból – mi nem kaptunk meghívást. Ez az ünnep játékunkban bármiféle ünnep lehet, egy olyan alkalom, amikor minden megtörténhet, ami egyszerre kezdet és vég, beteljesülés is, valamint az elmulasztott történések kerete. Sûrített idô, ahol emberi magatartásformák tisztán jelenhetnek meg. Lehet tehát esküvô vagy éppen halotti tor, bármi, fogadás vagy egy kerti ünnepély, ahol alkata-tartása szerint mindenki igyekszik jól érezni magát. Kivéve persze azokat, akik kint rekedtek, akik nem juthattak be. Így az ünnep az ô számukra egyszerre jelenti a kirekesztôdést, illetve a helyzet vállalását, s a döntést, hogy ôk is ünnepelni fognak a maguk módján. Ha már a nagy verkli-játékból kimaradtak, hadd csinálják meg a maguk verklijét. Játékunk tehát azokról szól, akik kiszorultak az ünnep hitelesített keretei közül, ám ezt nem fogadják el, s az ünnepbe szeretnék beleszôni a maguk szólamát.

(Csetneki Gábor)