Szombat éjszaka. Véget ér az utolsó előadás, a zsűri tagjai, arcukon titokzatos mosollyal a Grand Caféba sietnek, és a leghátsó sarokasztalhoz telepednek. Egy órával később megvan az eredmény, megszületik a döntés arról, kik kapják idén a Fesztivál díjait. Ez azonban egyelőre titok marad. Munkatársunk Forgách Andrással és Bal Józseffel beszélgetett.

Hogy éreztétek magatokat itt?
FORGÁCH ANDRÁS: Én tavaly is a zsűri elnöke voltam. Ha akkor nem éreztem volna jól magam, idén nem jövök el. Szerintem a THEALTER nagyon jó hangulatú rendezvény, függetlenül az egyes előadások színvonalától. Még megvan az a bensőségessége, amit nagyobb méretű fesztiválokon már nem érezni.
BAL JÓZSEF: Én vérszívó módjára próbáltam tanulni, frissülni, kinyílni ezektől, ezekre a produkcókra. Kőszínházi rendezőként sok ócska elvárásnak kell megfelelnem, miközben elájulok attól, amikor a zene, a képzőművészet, a tánc és a szöveg elkezd együtt élni, mozogni, elkezd együtt jelenteni valamit. A szívem legmélyén ezt tartom igazi színháznak. Nem véletlen, hogy annak idején Ascher eljárt minden amatőr színházi fesztiválra. Most persze csak magamat ostorozom, bosszant, hogy miért nem merek ennyire nyitott és bátor lenni, miért nem merem így eldobni az agyam. Még azokat az előadásokat is jó volt nézni, amelyek nem nagyon működtek, nem voltak idevalók. Mert máshonnan indítottak be energiákat, máshonnan szólaltak meg. De ez csak az én szőrös tökű kőszínházi véleményem, mert örülök, hogy néha oldalba vágnak.
Miközben András tapintatosan azt mondta, az előadások minőségétől függetlenül is jó ez a fesztivál.
FA: Ezzel csak arra akartam emlékeztetni, hogy jó pár olyan előadás van, amit az előválogatók meghívtak, de nem tudott eljönni. Pintér, Zsótér, Jeles – ha az ő rendezésük itt színpadra kerül, az az egész fesztiválnak jót tett volna. Tavaly rövidebb volt a SZASZSZ, és most is lehetett volna rövidebb. Láttunk néhány olyan előadást, amelyik nyugodtan elmaradhatott volna, mert tévedésből került műsorra. Persze, minden előadásban van valami jó, mindegyikben van valami izgalmas. Az másik kérdés, hogy például az Üvegfigurákat egy alternatív színházi szemlére kell-e meghívni, hiszen nem alternatív előadás
FA: A díjak egy része szabadon felhasználható. Egy díjat Szeged városa ad, azt mindenképpen előadóművésznek kellett juttatnunk, a többi rajtunk múlott. A legjobb táncszínházi előadás, a legjobb koreográfus, a legjobb előadás, a legjobb rendező díja mellett további négy kategória meghatározásáról mi döntöttünk. Abban egyeztünk meg, hogy két előadóművész és két zenész kapja meg az elismerést. Prózai színészek nem kapnak díjat – és ez jelzésértékű, köztük nem találtunk kiemelkedő teljesítményűt. Viszont tavaly egy olyan előadást is jutalmaztunk, amelyik nem is volt versenyben: idén ezt már hagyományként kezeltük. Mi az egész fesztivált néztük, nemcsak a SZASZSZ-t.
BJ: Nekem az egész fesztiválból az egyik alapélményem, hogy nap mint nap fantasztikus akusztikus teljesítményekkel találkozom. Meg voltam döbbenve, egyik jobb volt, mint a másik. Ezért a két zenei díj.
Mennyire értettetek egyet?
FA: Volt, amiben mind a hárman egyetértettünk, és volt, amiben csak ketten. Olyan egyszer sem történt, hogy hárman háromfélét gondoltunk volna. De nem szavaztunk, mindent alaposan megbeszéltünk.
BJ: Meglepően egységesen gondolkodtunk. Pedig nagyon különbözünk egymástól.
Mik voltak a döntési szempontjaitok?
FA: Egyszerű. Én hagyom meglepni magam. Gyerekké tudok válni. Csak azt nem szeretem, ha a színház hideg. Azok az előadások is rengeteg pozitívumot mutattak, amelyek nem kaptak díjat. Én azt sem bánom, ha a színészek esetleg jellemet akarnak ábrázolni, még a tévéjátékszerű színházat is szeretem, az Üvegfigurákban, az Arabeszkben, a Kafkában is lehetett látni szép megoldásokat, szándékokat, érdekes momentumokat. Csak az intenzitásuk nem volt elég. Ha nem épülnek valamivé, nem emelkednek, akkor mint zsüror kénytelen vagyok szigorú lenni.
Versenyen kívüli programokat is néztetek?
FA: Oleg Zsukovszkij nagyon tetszett, írni is szeretnék róla, Urbán András előadása is nagy hatással volt rám, a Hejjgető talán kevésbé. Az utolsó két napon már a versenyelőadásokra tartalékoltam az energiáimat. Viszont hadd említsem még meg Peró installációját, ami egy olyan színházi előadás része, ami még nem készül el. Már az installáció is gyönyörű darab. Tulajdonképpen szívesen adtam volna neki díjat, de hát mégis csak egy képzőművészeti alkotás. A Forgách András-díjat mindenesetre Perónak adom.