Peró húzódozott az interjútól. Végül megígértem neki, ha belefeledkezne a beszélgetésbe, és értelmezni kezdené a Régi Zsinagóga karzatán felépített installációját, beléfojtom a szót.

Ez az installáció egy előadás kezdete?
Most az installáció készült el, ez van, és tényleg egy előadás felé tart. Az előadás a pénzügyi nehézségek, a körülmények miatt nem lett meg. Mire a problémák nagyjából megoldódtak, már alig maradt idő arra, hogy dolgozzunk. Hiába hívtam volna ezt vagy azt az embert, aki a következő előadásban benne volna, három és fél hét egy installációra elég. Legfeljebb.
Jó rég készítettél utoljára nagy előadást.
2000-ben volt a legutolsó vagy 2001-ben. Már úgy értve, hogy közben azért más jellegű előadások készültek. A helyzetünk változatlan, nincs helyünk – ezen a csodálatos helyen, a kiszsinagógán kívül, ami viszont csak bizonyos időszakokban fogadókész, télen nem használható. A várostól kaptunk volna egy 23 négyzetméteres, három kis helyiségből álló helyet, de ez egy félreértés.
Négy év után mégis beindult a fejedben egy előadás.
Nem, folyamatosan ott volt, csak nem voltam olyan helyzetben, hogy megcsináljam. Ahogy eddig dolgoztunk, az mindenkinek rengeteg energiájába került. Állandóan pakolni kellett, szállítani, sok pénz ment el arra, hogy ha valahova befogadtak öt napra, akkor teherautót béreljünk, hogy behozzuk a díszletet a városba, aztán két-három napig építsünk, hogy két előadást lebonyolítsunk. Ez így lehetetlen. Fölösleges. Kellene egy olyan hely, mint itt, a karzat. Ahova befér húsz-harminc ember, és tanúja lehet annak, ami ott történik. Nincs különleges igényünk. Kis hely kell, aminek persze vannak mellékhelyiségei, amelyek alkalmasak arra, hogy ott valaki fúrjon-faragjon-fűrészeljen. Ott olyan laboratóriumi össztevékenység indulhatna el, amire nem tudom azt mondani, hogy színház, mert igazából sosem a színház foglalkoztatott, hanem az ember. Az ember jelenléte. És nyilván az, ami zajlik bennem.
Végre nem sürgetne senki.
Eddig a legrövidebb idő, ami alatt egy előadás létrejött, hét hónap volt. Az volt az Eszme-idő, a legelső. Azóta mindegyik egyre hosszabb időt kért magának valamiért. Voltak is ebből problémák, volt, hogy nem tudtunk tartani egy határidőt, ami valamiért kötelező lett volna, de nem mondhatod egy kisbabának, hogy még nincs itt az ideje. Vagy van, hogy előbb érkezik a baba, de azért, mert akkor úgy kell. Johanna egy hónappal előbb érkezett.
Most akkor installáció lett az előadás helyett.
Nem helyette van, hanem itt tart az előadás. Lehet, hogy ez egy előadás legobjektívebb lehetősége az esetünkben.
Az installációnak ahhoz van köze, ahogy most élsz?
Az, hogy Johanna hogyan mosolyog, hogyan kér, hogyan kotyog, ahhoz mind köze van. Meg a rossz körülményekhez is. Ha van egy rendesebb helyünk, a pénzügyi nehézségektől függetlenül máris máshol járunk.
Az installációt direkt ide szántad?
Ez a tér fogad. Befogad. Mindig elszégyellem magam kicsit, amikor itt vagyok, de közben olyan jó az atmoszférája a kertnek, az épületnek. Sérthetetlen. Mindig úgy érzem, bármi történt a múltban, a történelemben, ez a tér nagyon jól dolgozik. őriz valamit. Nem lehet nem megérezni, valamit őriz a múltjából. Nagy rendezője volt az installációnak.
Naponta 12-2-ig itt voltál?
Volt, hogy nem. Volt, hogy hiába voltam itt, lenn próbáltak, nem indíthattam el az installációt. Amikor befejeztük az építését, azt mondtam Filák Tamásnak, aki végig segített, most már megvan. Ha akad néhány ember, aki ebédidőben is eljön, és valóban találkozik vele, az már jó. Ez már oda van adva. Fel van ajánlva.
Csak beszélgetni nem akarsz róla?
De, azt is. Ha valaki kérdez, válaszolok, csak a mikrofontól válok szemérmessé. Nem mintha nem lehetne erről beszélni, csak én mindig attól félek, hogy ha valaki előbb olvassa a cikket, mint látja az installációt, akkor megfosztom valamitől. Olyasmit mondok esetleg, amivel lezárom, korlátozom számára az élményt. A látogatóval, nézővel vagy megtörténik valami, vagy nem. De ezt rá kell hagyni.