Egy kerthelyiségben ülünk Pavellal. Egy pleskavica, két korsó sör és sok hangos szegedi társaságában beszélgetünk.

Panaszt emelnék. A lányom megijedt a bábodtól.
Hát persze! Melyiktől?

A krampusztól.
Én inkább felnőtteknek játszom. Az egyetemisták például nagyon jó közönség szoktak lenni. Legjobban a vegyes nézőket szeretem. Úgy értem… felléptem nemrég egy angliai zenei fesztiválon. Ott nagyon kevert közönség volt! Már a színük is! Annyiféle ember együtt: ők megtanultak már fogékonynak, figyelmesnek lenni mindenféle részletre, szerintem ezért tetszhetett nekik az én produkcióm. Arra is rájöttem már, az is fontos, hogy a nézőim ne legyenek buták. Franciaországban tűnt ez fel, mert amikor olyan vidékre kerültem, ahol a színpadom körül állóknak nem volt színházi tapasztalata, nem nagyon ismerték a világot, akkor csak tátott szájjal bámultak. Nem tudtak mit kezdeni velem.

Jó sokat utazol.
Igen. Ecuadorban voltam nemrég. Most hamarosan megint megyek vissza Mexikóba, Magyarországon is voltam már párszor, bejárom a világot.

Improvizálsz?
Ez a darab jó néhány éve változatlan nagyjából, de persze folyamatosan alkalmazkodom. Improvizálok, igen. Valami történik a közönségben, valami történik a színpadon, valami kis hiba esik, jön egy kutya, macska… alakul az előadás, játszom a helyzetekkel, élvezem a veszélyesebb, kipróbálatlan szituációkat. Egy kis kockázat csak jól jön. Minden pillanatot ott helyben teremtek meg. De azért főleg a marionettjeimre koncentrálok.

Mindig bábos voltál?
Színészkedtem is. Azután jártam bábművész főiskolára, de azt nagyon konzervatív, életidegen helynek éreztem. A legtöbbet akkor tanultam, amikor a Károly-hídon játszottam a járókelőknek. Aztán kijártam ezt az iskolát is. Akkor kezdtem más, bonyolultabb előadásokat készíteni, akkoriban érkeztek lassacskán az első fesztiválmeghívások. A Szvingelő marionetteket hívják a legtöbb helyre, pedig közben egészen másfajta darabokat is készítek, nemcsak utcaiakat. Persze bennük közös: kicsinek, nyitottnak, közvetlennek lenni – mindig ez a célom.

Mindig maradsz a báboknál?
Vannak terveim egy másfajta előadásról, amelyben az élő szereplők együtt játszanának a bábokkal. Nem nagy társulattal, attól isten ments, a nagy színházak nem jó helyek. Két-három ügyes, jó emberrel szívesen dolgoznék, olyanokkal, akikkel tanulhatnánk egymástól. A bábok azért maradnának.

Te készíted a bábjaidat?
Nem. Ezt bábkészítőkre bízom. Amikor kitalálom az előadást, elmondom a szakembernek, mire van szükségem, és ő megcsinálja. Az anyagot tisztelni kell.

A bábokat tisztelni kell?
Nagyon vigyázni kell ám velük! Érzékenyek! Olyanok, mint a gyerekek. Ha megbántod őket, bajt csinálnak. Engem a bábjaim elfogadtak, szerencsére. Ha pedig valami probléma támad, szépen, csendesen, nyugodtan kell megoldani. Eleinte ideges lettem, ha baj volt. Abból aztán még nagyobb baj lett. Mondom, olyanok, mint a gyerekek. Tanulni kell tőlük. Igénylik a nagy figyelmet, de jó egy kis távolságot is tartani tőlük. Ez is épp olyan, mint a gyereknevelésben.